Olasz űrhajós lesz a pilótája a NASA új Artemis-missziójának

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Luca Parmitano olasz űrhajós lesz a NASA Artemis-3 küldetésének pilótája, ezzel ő lesz az első európai, aki csatlakozik a program egyik missziójához, írja a NASA-ra hivatkozva az AFP. Parmitano az Európai Űrügynökséget képviseli majd, és a tervek szerint 2027-ben induló űrmisszió négyfős legénységének lesz tagja.

Parmitano korábban az olasz légierő tesztpilótája volt, majd ezredessé lépett elő, mielőtt 2009-ben kiválasztották az Európai Űrügynökség űrhajósprogramjába. Két küldetést is teljesített a Nemzetközi Űrállomáson, és összetett űrsétákat végzett – ezek közül az egyik különösen veszélyes volt, mert a sisakja megtelt vízzel.

Az olasz űrhajós mellett három NASA-asztronauta tagja a missziónak: Randy Bresnik parancsnokként vezeti majd a küldetést, míg Andre Douglas és Frank Rubio küldetésspecialistaként egészíti ki a csapatot.

A misszió elődje, az Artemis-2 idén tavasszal megkerülte a Holdat, a tervek szerint az Artemis-3 azonban közelebb marad majd a Földhöz, és teszteli a NASA Orion űrhajójának képességeit, illetve találkozási manővereket fog végrehajtani olyan holdraszálló egységekkel, amiket magánűrvállalatok, például a SpaceX és a Blue Origin fejlesztenek. Az Artemis-program végső célja viszont az, hogy újra embereket juttasson a Holdra.

A küldetés ütemezése bizonytalanná vált, miután a Blue Origin New Glenn rakétája egy földi teszt során felrobbant a múlt hónap végén, megrongálva a kilövőállás infrastruktúráját.

Az Artemis-3 küldetés két holdraszállási kísérletet is előkészít, amelyek a tervek szerint 2028-ban valósulhatnak meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!