A lucfenyő menthetetlen, Magyarország már nem a hazája

A klímaváltozás egyik nagy vesztese a lucfenyő Magyarországon. Százhúsz éve még nagyon jól érezte magát az Alpokalján, de ma már a Soproni-hegység erdeinek alig öt százalékát teszi ki. A száraz és forró nyári hónapok legyengítik a fákat, ezt használja ki a szú, ami gyorsan elszaparodik a kéreg alatt és elvágja a táplálék- és vízcsatornákat. A luc gyakorlatilag éhen és szomjan hal.

Arany János félrevezette a magyarokat

„…szú perceg a szemöldökfában” – írta Arany János a Toldiban, helytelenül de hát nyilván nem jött volna ki a szótagszám a kopogóbogárra. A szú ugyanis az élő fát kedveli, a kiszáradt, feldolgozott, bútorrá vagy építőanyaggá vált fában nincs mit ennie. Az öreg asztallap apró lyukacskáit is a szú mohóságára fogjuk, pedig semmi köze hozzá. Bár tényleg falánk állat, képes akár egész erdőket elpusztítani.

„Egy köbcentiméteren átlag negyven bogár él a kéreg alatt. A nőstény itt rakja le a petéit, a lárvák járatokat rágva itt táplálkoznak, majd bábozódnak. A kifejlett bogarak nyáron repülnek ki – képes kilométereket is megtenni –, párosodnak, és a ciklus kezdődik elölről. Gyakran évi két-három nemzedékkel is szaporodnak. Nekik sajnos kedvez a szárazság” – mondta kérdésünkre dr. Lakatos Ferenc, a Soproni Egyetem Erdő- és Természeti Erőforrás-gazdálkodási Intézetének vezetője.

Irodáját több kilónyi szú tetemével osztja meg, de jut a bogarakból még más helyiségekbe is. A professzor és csapata hosszú ideje együttműködik az állami erdőket a soproni térségben kezelő Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt-vel, a tudományos munka része, hogy folyamatosan monitorozzák a területet. A kilencvenes évek óta tizenkét csapda van a Soproni-hegység erdeiben, amik feronommal csalogatják magukhoz a kártevőket. A csapdába fogott egyedek – szúk és más repülő kártevők – számából következtetni tudnak a fertőzés nagyságára és kidolgozhatják az intézkedési tervet. Tényleg megszámolják a csapdákba esett apró bogarakat, a szúszámlálónak speciális szita segít ebben, ami elválasztja a különböző méretű fajokat.

A fa bizonyos szempontból olyan, mint egy ember: nagy melegben, ha nem kap vizet, egészen legyengül. A luc, és általában a fenyők, gyantát termelnek – és amikor a szú megtámadja, a fa belefojtja támadóját a gyantába. De ha nincs víz, kevesebb a gyanta is, így a fenyő nem tud védekezni a bogársereg ellen. A kártevő elkvártélyozza magát a kéreg alatt, szaporodik, és a kolónia szétrágja a fa „érhálózatát”, a kéreg alatti szállítószöveteket, megakadályozva ezzel a víz, a cukor és az ásványi anyagok hasznosulását. Többfrontos támadás ez a fa ellen: egyrészt a tápanyagokban gazdag háncsot rágják, másrészt gombaspórákat hordanak a kéreg alá, a gombák lebontják a fát, a szú lárvái pedig ezekkel a tápanyagban gazdag gombatenyészettel táplálkoznak.

A kenyeret adó fa

Magyarországon a lucfenyvesek az erdőterületnek csak 0,5 százalékát teszik ki, a Soproni- és a Kőszegi-hegységben, az Őrségben azonban ikonikus fafaj volt. „A soproni fenyves erdők aljában” – szól a híres nóta, amit néhány évtized múlva már nem is fog érteni senki. Pedig az Alpok osztrák lejtőin ma is brotbaumnak, azaz kenyérfának hívják a lucfenyőt, utalva arra, hogy a faipar és erdőgazdálkodás legfontosabb, „kenyeret adó” fája. Gyorsan nő és kiváló faanyagot ad.

„Nyugat-Magyarországon a legveszélyeztetettebb fafaj lett a klímaváltozás miatt a luc” – mondta Köveskuti Zoltán, a TAEG Zrt. soproni erdészetének vezetője. Mint minden erdész, ő is a jó gazda szemével nézi az erdőt; nem csak gyönyörködik benne, hanem a gazdálkodói racionalitással operál. A kitermelés innen nézve értékmentést is jelent: ki kell vágni a fertőzött fát, mielőtt a szú teljesen tönkre nem teszi.

Amikor az egyetem vagy az erdészet szakemberei szúfertőzött fát, vagy jellemzőbben facsoportot találnak, fakitermelési bejelentőt nyújtanak be az erdészeti és természetvédelmi hatóságnak. A háborús vészhelyzetnek még erre is hatása volt: a különleges jogrend bevezetése előtt 21 nap alatt vált jogerőssé a bejelentő, ha a hatóságok nem emeltek kifogást. A háborús vészhelyzetben ez időszak lecsökkent, először hét napra, aztán 14-re, ma is ennyi idő kell a jogerőssé váláshoz. Mint a sebészek, úgy vágják ki az erdő szövetéből a fertőzött részt: a beteg törzstől egy fahossznyi gyűrűben termelik ki a fákat, mivel a kirajzó újabb szúnemzedék javarészt ide fúrja be magát.

A veszélyek ellenére az erdészet most is nevel luccsemetéket, ezeket eladásra és pótlásra szánják az úgynevezett elegyes erdőkbe, amelyet többféle fafaj alkot. Harminc éve tudják, hogy tisztán lucerdőt már nem érdemes ültetni, de karácsonyfára azért továbbra is szükség lesz.

A klímaszkeptikusok talán legyintenek, és azt mondják, a természet majd ezt is megoldja, hiszen a szúnak is biztosan vannak természetes ellenségei. Tényleg vannak, de nem győzik a szú szaporodásával felvenni a versenyt. A harkályok és fürkészdarazsak mellett a szúfarkas például kifejezetten szereti a szút, de ez az egy centis bogár sem győzi felzabálni a nála sokkal gyorsabban szaporodó kártevőt. Ezért is fontos, hogy a fertőzött fákat minél előbb eltávolítsák.

Soproni luctörténelem

Száz éve a soproni erdők fele volt fenyves (annak több mint fele luc); negyven éve a 7500 hektáros erdőterület állt negyede lucból, ma az ötöde. Valószínűleg mindig is éltek az Alpokalján fenyők, elszórva, vegyes erdőkben, de nagyobb mennyiségben azóta vannak itt, hogy 1874-ben a német Szudéta-vidékről Sopronba került egy ifjú erdész, Muck Endre, aki átalakította a város erdejét. Jót akart és jót is tett – de klímaváltozással nem számolt.

A Soproni-hegység erdeit a 19. század végére a szakszerűtlen rablógazdálkodás teljesen lerontotta. Sopron erdőbirtokán sarjaztatással szaporították a fákat, elsősorban gyertyánokat és tölgyeket, amiket már 15–20 éves korukban kivágtak, mert kellett a városlakóknak a tűzifa. Különösen Trianon után vált tragikussá a helyzet, amikor megszűnt a Kárpátokból a fautánpótlás.

Muck Endre már az 1880-as évek végén elkezdte a soproni erdők fenyvesítését. Átmeneti megoldásnak gondolta a lucfenyőt, ami gyorsabban ad értékes faanyagot mint az őshonos tölgy és bükk. Elképesztő mennyiségben telepített: a fennmaradt adatok szerint csak 1910-ben 229 ezer luc-, 94 ezer erdei- és feketefenyő-csemetét, és 6 ezer jegenyefenyőt ültettek ki a 165 ezer lombcsemete mellé. A soproni erdő teljesen átalakult a 35 évnyi munkássága alatt: az értéktelenebb sarjerdőket szálerdők váltották fel, a fenyvesek aránya elérte az ötven százalékot. Az első problémák a második világháború után jelentek meg: mindennél fontosabb volt az újjáépítés, az ország talpraállítása. Mivel nem volt megfelelő az erdőhasználat, elszaporodott a szú. Gyorsan észbe kapott az erdészszakma, az ötvenes évekre ebből a szempontból aranykorként emlékezhetnek vissza. De az erdő és az ökoszisztéma rendkívül érzékeny, már a kilencvenes években jelezte, hogy itt a klímaváltozás: egyre nagyobb területen okozott visszavonhatatlan károkat a szú, tönkretéve az akkor már 80-90-100 éves ültetvényeket.

Török makkból magyar erdő

A fenyveserdők mindenhol veszélyben vannak – mondják a szakemberek, akik szerint a problémát csak közösen lehet megoldani. Minden magyarországi fafajt szorongat a klímaváltozás, de igaz ez gyakorlatilag a mérsékelt égöv alatt élő minden fára. Úgy tűnik, csak lassítani lehet a folyamatot, a feladat pedig az alkalmazkodás. A lucfenyvesek el fognak tűnni egy-két évtizeden belül a soproni hegyvidékről is, a helyükre őshonos fákat ültetnek, a luc helyén tölgy vagy erdei fenyő nő majd. De minden más is elcsúszik: a mai bükkösök helyére gyertyános tölgyesek, azok helyére tölgyesek, a tölgyesek helyére cser kerül. A megoldás a vegyes erdő, ahol többféle fafaj él és erősíti egymást. De már ez sem elég a hosszú távú egyensúlyhoz: ibériai tölgy, szürke tölgy, molyhos tölgy is lesz a magyar erdőkben. A klímavédelmi cselekvési program részeként Törökországból, Bulgáriából, Grúziából hozzák a makkot, de más fajok magjait is délről szerzik be. A Magyarországon is őshonos fajok déli testvérei már hozzászoktak a melegebb és szárazabb éghajlathoz, génjeikben ott van az alkalmazkodáshoz szükséges tudás.