Lovász László lemondott a HUN-REN kutatóhálózat tudományos tanácsadó testületi tagságáról
Levélben mondott le a HUN-REN kutatóhálózat Nemzetközi Tudományos Tanácsadó Testület tagságáról Lovász László, az MTA korábbi elnöke – írta meg a Hvg.hu azzal, hogy Lovász távozását sem ő, sem az intézmény nem hirdette ki külön, csak eltűnt a fényképe a honlapról.
Amikor a változásról érdeklődtek Lovász László munkatársánál, a Hvg.hu-hoz az alábbi nyilatkozat érkezett:
„A HUN-REN Nemzetközi Tudományos Tanácsadó Testület tagjai közé Gulyás Balázs elnök kért fel 2025 novemberében. Hittem benne, hogy tanácsaimmal szolgálni tudom a magyar tudomány ügyét a HUN-REN új szervezetének bejegyzése után. Most kiléptem, mert a HUN-REN felsővezetői az utóbbi időszakban számos olyan kijelentést tettek, amelyekkel nem tudok azonosulni”.
A laphoz eljutott a lemondó levél is, amit a matematikus a HUN-REN elnöknek címzett. Ebben azt írta, az egyik olyan kijelentés, mellyel nem tudott azonosulni az elnök és Jakab Roland vezérigazgató április 23-án közzétett nyilatkozata, amelyben a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat jövőjéről című, 13 intézményi főigazgató által aláírt közleményre válaszoltak, és azzal vádolták a kutatóintézeti főigazgatókat, hogy kritikáikat a kutatói önkormányzatiság elvének marginális érvényesüléséről a hálózatot létrehozó jogszabályban pozícióféltés vezérli. „Számomra elfogadhatatlan az ilyen személyes támadás olyan kollégák ellen, akik az elmúlt években sokat tettek a magyar tudományért.”
Másik okként Lovász a HUN-REN elnökének és vezérigazgatójának Telexnek adott interjúját említette, melyben azt mondták a vezetők, hogy szerintük tragédia lenne a magyar tudománynak, ha visszacsatolnák az MTA-hoz a kutatóintézeteket. „Az MTA egykori elnökeként, aki hivatali idejének utolsó két évét töltötte azzal, hogy az intézethálózatot az MTA-ból kiszakító kormányzati törekvések ellen harcolt, álláspontom ebben a nagyon markáns kérdésben teljesen ellentétes Gulyás Balázs és Jakab Roland megnyilvánulásaival” – idézte a Hvg.hu a matematikus véleményét. Lovász egyébként abban bízik, hogy a magyar tudományos kutatások ügye jobb irányba fordul a közeli jövőben.