Egy ínybetegséget okozó baktérium segítheti a mellrák kialakulását
Amerikai kutatók meglepő kapcsolatot találtak a szájüregi baktériumok és a mellrák között, írja a Science Daily. A kutatási eredmények szerint egy ínybetegségekhez köthető baktérium hozzájárulhat az emlőrák kialakulásához, és gyorsíthatja a daganat növekedését azáltal, hogy károsítja a DNS-t, és megváltoztatja a daganatsejtek viselkedését.
A Cell Communication and Signaling folyóiratban megjelent tanulmány szerint a Fusobacterium nucleatum nevű baktériumot korábban már a vastagbélrákkal és más daganatokkal is összefüggésbe hozták. A kutatók most kimutatták, hogy a baktérium a véráramba jutva megtelepedhet a mellszövetben, ahol gyulladást okozhat, és a daganatképződés korai sejtszintű változásait indíthatja el. Emberi mellrákot modellező állatkísérletekben felgyorsította a tumor növekedését, és növelte az áttétképződést a tüdőbe.
A kutatók azt mondták, kijelenthető, hogy kapcsolat áll fenn a mellrák és a baktérium között. A kutatást több kisebb olyan vizsgálat inspirálta, amik több ezer beteg adatai alapján összefüggést találtak a fogínybetegség és a mellrák között.
Az egérmodelleken és emberi mellráksejteken végzett kísérletek feltárták, hogyan hat a baktérium a szövetekre. Kiderült, hogy amikor közvetlenül az emlőjáratokba jut, elváltozásokat idéz elő – olyan nem daganatos állapotokat, amikben a sejtek túlzottan szaporodnak, vagy más sejttípussá alakulnak át. Ezeket gyulladás, DNS-károsodás és fokozott sejtosztódás kísérte.
A kutatók azonosítottak egy fontos biológiai mechanizmust: a baktérium károsítja a sejtek DNS-ét, majd olyan, hibára hajlamosító javító mechanizmusokat aktivál, amelyek egyike gyorsan újraegyesíti a törött DNS-szálakat, de közben mutációkat okoz. Már rövid bakteriális kitettség is növelte a PKcs nevű fehérje szintjét, ami összefüggésbe hozható a daganatsejtek fokozott mozgékonyságával, invazivitásával, őssejtszerű tulajdonságaival és kemoterápiával szembeni ellenállásával.
Azt is sikerült kimutatni, hogy az emlőjáratokat bélelő hámsejtek, valamint a BRCA1-mutációt hordozó mellráksejtek könnyebben fertőződtek. Ezek a sejtek több ilyen baktériumot vettek fel, és hosszabb ideig meg is tartották őket, akár több sejtosztódáson keresztül.
A kutatók hangsúlyozták, hogy bár további vizsgálatok szükségesek arra, hogyan alkalmazhatók ezek az eredmények a betegellátásban, az biztos, hogy kapcsolatot találtak a szájüregi baktériumok és a mellrák kockázata között, különösen a genetikailag fogékony emberek esetében.