Úgy tűnik, felrobbanni készül az ismert univerzum egyik legnagyobb csillaga
Drasztikus átalakuláson megy keresztül az ember által ismert univerzum egyik legnagyobb csillaga, a, a WOH G64 nevű égitest – jelentette az athéni nemzeti obszervatórium nemzetközi csillagászcsapata a Nature Astronomy tudományos szaklapban megjelent tanulmányában. A csillag a vörös óriás állapotból a nagyon ritka, sárga hiperóriás formába vált át éppen, az átalakulás 2014-ben kezdődött a csillagászok szerint. A jelenség hátterében valószínűleg az áll, hogy a csillag ledobja magáról a külső rétegeit, miközben a magja összezsugorodik, és felforrósodik. Ez az ilyen méretű csillagok életciklusában közvetlenül a szupernóva-robbanás előtt szokott előfordulni, és a csillagászok most gyakorlatilag valós időben figyelhetik meg mindezt.
A WOH G64-et az 1970-es években fedezték fel, a Nagy Magellán-Felhőben helyezkedik el, ami a mi Tejútrendszerünk körül keringő törpegalaxis, nagyjából 160 ezer fényév távolságra tőlünk (ami egyben azt is jelenti, hogy a „most” fogalma elég relatív az esetünkben, hiszen az, amit most a WOH G64-ről látunk, olyan fény, és egyéb sugárzás, ami 160 ezer évvel ezelőtt indult el). A csillag átmérője nagyjából 1500-szor akkora, mint a mi Napunké. Csillagászati értelemben nagyon fiatal égitestről van szó, mindössze 5 millió évesre becsülik a korát (a Nap nagyjából 4,6 milliárd éves). A sárga hiperóriás forma ilyen speciális esetekben szokott csak létrejönni, ha egy csillag mérete és tömege is nagyon nagy, és nagyon gyorsan zajlik benne a nukleáris fúzió, a hidrogén átalakulása héliummá.
A WOH G64 volt 2024-ben az első, a galaxisunkon kívüli csillag, amiről sikerült a Földről részletes fotót készíteni. Az európai űrügynökség VLT nevű obszervatóriuma akkor a chilei Atacama sivatagból lőtte ezt a képet róla:
