Már nemcsak az unokáink életét veszélyeztetjük, hanem a saját nyugdíjas éveinket is

Az elégtelen klímavédelem sérti az emberi jogokat – ez a nemzetközi bírósági ítélet született a svájci állam ellen, mondván: a klímapolitika veszélyezteti a ma élő idősek egészségét, különösen a hőhullámok idején. Jogtörténeti mérföldkő, de lesz-e következménye?

Kutatók szerint már nemcsak az unokáink életét veszélyeztetjük, hanem a saját nyugdíjas éveinkkel játszunk. A probléma, amit a jövő nemzedékének hittünk, megérkezett a mi életünkbe is. De van-e hatásuk a klímapereknek a nagy kibocsátókra és az egyénekre? Elégséges eszköz-e a jog a változáshoz? Mit tud tenni az egyén a klímakatasztrófa elkerülése érdekében? Bízhatunk-e a demokráciában és az emberek egyéni felelősségérzetében?

A CEU Határtalan Tudás idei első eseményén ezeket vitatja meg:

  • Jordán Ferenc biológus, a Kolozsvári Biológiai Kutatóintézet csoportvezető kutatója;
  • Sulyok Katalin biológus, jogász, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának oktatója, a Durham Egyetem docense;
  • Kurucz Kornélia biológus, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa.

Az esemény 18 órakor kezdődik, és online itt követhető, illetve később ugyanezen a linken visszanézhető:

A korábbi Határtalan Tudás-előadások itt nézhetők vissza.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!