A Semmelweis szerint jelentős pluszterhet ró a vesére, ha túl sok fehérjét eszünk
„Ne növeljük drasztikusan tovább a nyugati ember egyébként is proteindús étrendjét fehérjetartalmú táplálékkiegészítőkkel” – figyelmeztet a Semmelweis Egyetem a weboldalán. Azt írják: ha valaki nagy mértékben megemeli a fehérjefogyasztását, akkor a vesét jelentős túlmunkára készteti, amely így károsodhat.
Ahhoz, hogy az emberi szervezetet egyensúlyban tartsuk, vagyis ne fogyjunk és ne hízzunk, és legyen elegendő energiánk, a minimum fehérjeszükséglet 0,6 gramm per testsúly kilogram. Ha ennél kevesebbet fogyasztunk, akkor a szervezet elkezdi az izmait lebontani, írja az egyetem.
Tislér András nefrológus, az egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinikájának professzora azt mondta: egy 70 kg testtömegű embernek minimálisan napi 40-45 gramm fehérjét kell megennie. A nemzetközi ajánlás a napi fehérjebevitelre 0,8 gramm/testsúly kg/nap, vagyis az előző, 70 kilós személy példájánál maradva 50-60 gramm.
A nyugati társadalmakban naponta több fehérjét fogyasztunk, mint amennyi szükséges lenne: szokásos értrendünkkel körülbelül 1-1,2 gramm/testsúly kg fehérjét viszünk be részben állati, részben pedig növényi eredetű alapanyagokból.
Vagyis, amikor valaki táplálékkiegészítőként is fogyaszt proteinnel dúsított ételeket, fehérjeporokat, akkor az a szükségesnél eleve magasabb mennyiséget még tovább emeli, körülbelül 2 gramm/testsúly kilogrammra – mondta az egyetemi tanár. Ez pedig akár problémákat is okozhat a vesénél.
Ugyan ez egy egészséges ember esetében nem okoz káros egészségügyi hatást, krónikus vesebetegség esetén a vese azonban nem tudja ezeket kiválasztani. Az aminosavak a vesékre fokozott kiválasztási terhet rónak. Vagyis ha valaki nagyon sok fehérjét fogyaszt, akkor az a vesét fokozott terhelésnek teszi ki, mivel a veseszűrőket olyan munkára kényszeríti, amit egy bizonyos határig bírnak teljesíteni, de egy idő után ez a válaszreakció a vesét kezdi el károsítani.
A szakértő hozzátette, hogy egy egészséges veseműködésű embernél, a napi 120-130 gramm fehérjebevitel várhatóan hosszú távon sem okoz vesekárosodást, de krónikus vesebetegség fennállásakor javasolják a fehérjefogyasztás csökkentését 0,8 gramm/testsúly kg alá.
Az atléták, testépítők azonban ennél jóval nagyobb, extrém mennyiségű proteint is bevisznek, részben a fehérjedús étrendjükkel, illetve fehérjeporokkal. Esetükben a napi bevitt fehérjemennyiség akár 3-4 gramm/testsúly kg is lehet, tehát 200-300 gramm fölé is emelkedhet, és minél nagyobb a fehérjebevitel, annál nagyobb teher nehezedik a veseszűrőkre.
Vannak azonban olyan életszakaszok, amikor fokozottabb fehérjebevitelre van szüksége a szervezetünknek, ilyen lehet például a csecsemőkor, a várandósság vagy a 65 év feletti életkor.
Azt, hogy mennyi fehérjét érdemes enni, és hogy ezt főként milyen forrásokból ajánlott bevinni, ebben a cikkben korábban mi is részletesen körbejártuk.