Ha ezek a robotok egyszer fellázadnak ellenünk, én teljesen megértem

Ha ezek a robotok egyszer fellázadnak ellenünk, én teljesen megértem
A G1 humanoid robotok bokszolnak egymással – Fotó: Greg Baker / AFP

Szürreális érzés egy humanoid robottal blackjackezni. A deréktól felfelé valamelyest emberszerű, lefelé nagyjából semmi Sharpa robot ott ül (áll?) velünk szemben, óriási erőfeszítéssel, remegő kézzel próbálja meg kivenni a kártyákat a speciálisan erre készült tokjukból, miközben magyarázza, éppen mit csinál. Csigalassúsággal mozog, néha nem hall rendesen, az ászt négyesnek nézi (ez volt az oka, hogy nem nyertem), és ha humanizálni akarnám, azt mondanám: rohadtul nem élvezi, hogy befogták osztónak.

De a SharpaWave nemcsak blackjackezni tud: pingpongot is játszott a kiállításon, és szelfiket készített a résztvevőkkel. Az UBTech és az X-Humanoid közös robotja, Tien Kung táncolgatott, és – mérsékelt sikerrel – alkatrészeket válogatott színek alapján, a UniTree Go2 robotkutyája pedig kézen (mancson?) állva mászkált az emberek között. A PaXini Tora-One-ja fagyit csinált a látogatóknak, az IntBot pedig mindenről beszélgetett, amiről szerettük volna – és ügyesen terelte el a szót például akkor, ha megkérdezték, mi a véleménye Donald Trumpról vagy Elon Muskról. De valószínűleg mindegyiküket lekörözte a Unitree G1 robotja, amiből kettő bokszmeccsen mérte össze az erejét egy ringben.

Bár a kiállításon tényleg cirkuszi bohócként vonultatták fel szegény robotokat, valójában minden ilyen furcsa feladat demonstrációja annak, hogy mit tudnak – és itt most nem a fagyikészítésre gondolok. A Sharpa például nem is a robotot, hanem a SharpaWave robotkezet akarta demonstrálni a kiállításon, amit úgy hirdet, mint forradalmi, nagy finommotorikájú robotkezet, ami méretében, felépítésében és tapintási érzékenységében is az emberi kézhez hasonlít. Kifejezetten arra tervezték, hogy vissza tudja adni az emberi kéz finom kontrollját és alkalmazkodóképességét – erre volt nagyon jó példa a blackjack-osztó robot, ami a két ujjával képes volt kiemelni egy kártyát a pakliból. A cég szerint minden egyes ujjbegybe egy miniatűr kamera és több mint 1000 tapintási „pixel” került, ami 0,005 newtonos pontossággal képes erőhatásokat érzékelni.

Fotó: Caroline Brehman / AFP; Tayfun Coskun / Anadolu / AFPFotó: Caroline Brehman / AFP; Tayfun Coskun / Anadolu / AFP
Fotó: Caroline Brehman / AFP; Tayfun Coskun / Anadolu / AFP

A Tora One-nál szintén a kézügyességre büszke a gyártó: összesen 47 szabadságfokkal rendelkezik a mozgása, ebből 21 tartozik a testéhez, 26 pedig a négyujjas, bionikus kezekhez. Ebbe közel 2000 nagy pontosságú tapintási szenzort és több mint 7800 tapintási csatornát integráltak, ezekkel tudja érzékelni a nyomást, a súrlódást és a hőmérsékletet is. A cég ipari, egészségügyi és szolgáltatási területekre ajánlja a robotját, ahogy ez a fagyikészítésből is jól látszik.

Tien Kung már kicsit más tészta, a gyártó itt a két lábon járó robotikát emeli ki: a robot összetett terepeken is mozgékony, és akár 10-12 kilométeres sebességgel is képes mozogni, akár lejtőn, lépcsőkön, homokon és havas terepen is. A cég szerint a 20 szabadságfokkal rendelkező robot folyamatos, emberhez hasonló mozgásra képes nagyfokú stabilitás mellett – bár mindez a furcsa táncmozdulatokban azért nem mindig látszott. Elsősorban kutatási célokra tervezték.

És bár a Unitree G1 humanoid robotja is képes mindenféle extrára az extrém ügyes robotkezével, ami szimulálja az emberi testrész mozgását és kontrollját, a cég úgy döntött, hogy Iron Fist Kingként fogja reklámozni az eszközt, ami bokszolni és kungfuzni fog a technológia demonstrálása érdekében. A taktika bejött: még a blackjackező robotnál is többen állták körbe a világ talán első robotos bokszmeccsét.

Fotó: Nagy Nikoletta / TelexFotó: Nagy Nikoletta / Telex
Fotó: Nagy Nikoletta / Telex

A legérdekesebb, és kétségkívül legijesztőbb robotok az egész kiállításon mindenképpen a Realbotix társrobotjai voltak, amiket a cég kiskereskedelembe, egészségügyi központokba, szállodákba és múzeumokba ajánl elsősorban, de később szociális célokra is eladná idősotthonokba vagy betegek mellé, akiknek társaságra van szükségük. Nem vagyok biztos benne, hogy ezek az elvileg hiperrealisztikus, gyakorlatilag inkább ijesztő robotok erre jelen formájukban jó megoldást jelentenének, én például nem szeretném azt sem, ha a hotelben köszöntenének, nemhogy a nagyszüleimre vigyázzanak. A cég szerint nagy előnyük, hogy az arcuk képes érzelmeket kifejezni, és nem aggódnak az uncanny valley jelenségétől sem, vagyis attól, hogy bizarrnak és taszítónak érezzük őket, mert túlságosan élethűek, de még éppen nem tökéletesek. A cég képviselője szerint ez a probléma idővel majd megoldódik, ha jobban hozzászokunk ahhoz, hogy ilyen robotok vesznek minket körül.

Ralbotix – Fotó: Patrick T. Fallon / AFPRalbotix – Fotó: Patrick T. Fallon / AFP
Ralbotix – Fotó: Patrick T. Fallon / AFP

A mostani robotjaik egyelőre társalognak az érdeklődőkkel, de a következő fejlesztések során hozzácsapják a technológiához azt a funkciót is, hogy tudják követni az emberi mozgást. A jelenlegi modell 95 ezer dollárba, vagyis 31,5 millió forintba kerül, de 20 ezer dollárból (6,6 millió forint) pluszban személyre is szabhatjuk a robot külsejét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!