Az oroszok az ISS romjaira építenének új, saját űrállomást
A Nemzetközi Űrállomást 1998-ban bocsátották Föld körüli pályára, az eredeti tervek szerint 15 évig teljesített volna szolgálatot. A 150 milliárd dolláros konstrukció azonban strapabíróbbnak bizonyult a vártnál, így többször kitolták a nyugdíjazásának időpontját. Jelenleg 2030-ig terveznek vele, addig még garantáltan biztonságos marad az űrhajósok számára. Amikor elérkezik az ideje, az elődeihez hasonlóan nem hagyják odafenn keringeni üresen (ez rengeteg, veszélyes űrszeméttel járna), hanem belevezetik a Föld légkörébe, ahol a nagy része elég, a roncsok maradéka pedig az óceánba csapódik, lakott területektől biztonságos távolban.
Legalábbis egészen eddig ez volt a terv, de az orosz Roszkoszmosz állami űrhivatal bejelentése szerint úgy tűnik, ez csak részben lesz így. Az oroszok ugyanis azt tervezik, hogy a saját moduljaikat újrahasznosítanák, és ezek köré építenék az új, ROSS (Russian Orbital Space Station) nevű űrállomásukat. Ez annak fényében nem tűnik szuperbiztonságos ötletnek, hogy az orosz modulokról az utóbbi időben sok olyan hír érkezett, hogy szivárog belőlük a levegő, illetve baktériumok telepedtek meg a belső burkolatában.
Az orosz űrhivatal az utóbbi években már többször fenyegetőzött azzal, hogy kivonul az egész ISS projektből, de végül beleegyeztek, hogy 2030-ig maradjanak. Most az a terv, hogy ekkor leválasztják az orosz modult a többiről, és míg azokat biztonságosan megsemmisítik, az orosz köré új modulokat küldenek fel és csatlakoztatnak a következő években.
Az ISS nyugdíjazása után elég sűrűnek ígérkezik az űrállomás-helyzet odafenn, az oroszok régi-új barkácsállomása mellett folyamatosan bővül a kínai Tiangong űrállomás, India 2028-ra tervezi a saját állomásához az első modul fellövését, és egy sor magáncég is tervezi űrállomások építését.