Itt a talaj világnapja, be is mutatták 2025 talajszelvényét

Mint bizonyára sokan tudják, ma, december 5-én van a talaj világnapja, és a Magyar Talajtani Társaság ezen a jeles napon tartja a 2025-ös Év Talaja Konferenciát, ami során ünnepélyesen leleplezik 2025 legnépszerűbb talaját. A konferencia témája idén a talajfedés és a talajszennyezettség, ami elég aktuális így, hogy egyre több akkumulátorgyár épül az országban.
Az év talaja 2025-ben Szadáról származik, a Székely-kertből vágták ki a díjnyertes szelvényt. Ez egy közönségdíj, a lelkes talajrajongók októberig adhatták le szavazatukat a 22 induló valamelyikére, és az első két hely között a társaság szerint szoros volt a verseny. Végül a szadai talaj nyert 1270 szavazattal, második helyre Debrecen–Pallag talajszelvénye került, a bronz pedig a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és AMI talajszelvényének jutott, miután 556 szavazatot kaptak.
Fontos év az idei a szadai történelemben: az első írásos emlék a településből 1325-ből származik, így Szada idén minimum 700 éves, és idén lenne 190 éves Székely Bertalan festőművész, aki élete során úgy beleszeretett Szadába, hogy végső nyughelyeként is a települést választotta.

Persze előtte sok időt is töltött ott, és a Székely-kertben, ahonnan a győztes szelvény is származik, található a festő egykori nyaralója és műterme, amit Schulek Frigyes tervezett számára az 1880-as évek végén. A versenytalaj ismertetője szerint áll a kertben egy eperfa, amit a helyi legenda szerint a festő ültetett. Ugyan a törzse néhány éve kettéhasadt, a helyiek aggodalma ellenére a fa nem pusztult el, és a mai napig gyümölcsözik.
„Igaz, hogy szakavatott kezek – kiemelve Békési Péter erdőmérnök és a Treepoint csapatát – gondosan ápolják a fát, de talán Szada különleges talajának is része van abban, hogy ezt a sokat megért, különleges történetű fát még mindig csodálhatják az arra járók”
– írták a nevezéshez.
„A Székely-kert löszös humuszos talaja gyümölcsfák és szőlőtőkék gyökerével átszőve őrzi nyomait Szada gyümölcstermesztő múltjának, de a mélyebb rétegek a 6-8 millió évvel ezelőtti állapotról is mesélnek, megmutatva a Pannon tenger üledékei” – áll az ismertetőben.
A teljes mezőnyt megtalálja a társaság oldalán. Nagy év az idei a magyar talaj számára, ugyanis nemzetközi szinten is elismerték: 2025-ben Püspökladányé lett a Világ Talaja.