Megoldódhatott a rejtély, hogy hogy kerültek a Húsvét-sziget szobrai a mai helyükre: sétáltak
A Húsvét-sziget ikonikus kőszobrai, a moaik elég régiek, így felfedezésük óta vita tárgya, hogy mégis hogy kerültek oda, ahol ma állnak. Az biztos, hogy nem helyben faragták őket, de akkor mégis hogy mozgatták az ősi rapanuik a 4-5 tonnás szobrokat?
A Gizmodo szerint több lehetséges megoldás is létezik, de egy nemrég megjelent tanulmány szerzői szerint úgy, hogy a szigetlakók ellépegettették őket a mai pozíciójukba. Ehhez 962 szobor részletes, nagy felbontású 3D-s modelljeit tanulmányozták, hogy megvizsgálják, a kialakításuk vajon játszott-e bármilyen szerepet a hordozhatóságukban. Ez alapján arra jutottak, hogy valószínűleg három kötél segítségével 18 ember meg tudta úgy rángatni a szobrokat, hogy azok szépen, lassan eltotyogjanak a kőfejtőből a végső helyükig.
Sőt, nem is olyan lassan. A kísérletük során egy 4,35 tonnás szoborreplikát 18-an 40 perc alatt száz méterrel odébb tudtak sétáltatni. A trükk az volt, hogy a szobor mindig legfeljebb 5-15 fokos szögben dőlt előre, amiben segíthetett az, hogy a moaik orra mindig jó nagy, így könnyebben dőlnek előre.

Több okuk is van, amiért azt sejtik, hogy ez lehetett az igazi módszer: egyrészt az, hogy a moaik nagy részének általában D alakú alapja volt, ami segített abban, hogy kicsit előredőlve és rángatva előrefelé haladjanak. Emellett a szigeten talált utak is úgy tűnnek, mintha direkt úgy alakították volna ki őket, hogy stabilan tartsák a sétáltatott szobrokat. Emögött persze az is állhat, hogy az utak valójában azoknak az ösvényeknek a mentén alakultak ki, amiken a szobrokat húzták, így a mozgatásukkal alakíthatták ki az utakat.
Persze a kérdést nagy vita övezi. Az egyik elmélet szerint például a kifaragott szobrokat faszerkezetekre állították, és úgy húzták el a végső pozíciójukig. A kutatók szerint azonban az ő elképzelésük valószínűbb, mert az a puszta logika mellett a szobrok dizájnját és az utak sajátosságait is figyelembe veszi. Sőt, még az őslakosok történetei is ezt az új elméletet látszanak igazolni, ugyanis azok szerint a moaik sétálva hagyták el a kőfejtőket, ami a korabeli mérnökök technikájának művészi leírása lehet. Az elképzelés azonban nem is annyira új, a szerzők már évek óta vizsgálják a valószínűségét.