„Nagyon meglepett Schmidt Mária tájékozatlansága. Leginkább azon döbbentem meg, hogy az írásában számos olyan információ szerepelt az Akadémiáról, illetve az akadémikusokról, amelyek cáfolatát már számtalan formában kommunikáltuk. Ezekről azonban ő nem tudott, így a kritikája az információhiányon alapult. Ha én
egy intézményt, ráadásul egy ilyen hagyományokkal rendelkező nemzeti intézményt akarnék kritizálni, akkor jobban felkészülnék, és tájékozódnék a valós helyzetről” – mondta Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Magyar Hangnak.
A Terror Háza Múzeum és a XXI. Század Intézet főigazgatója blogbejegyzésében kritizálta az MTA-t, amiért az Akadémia Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya állásfoglalást adott ki április elején, mondván, hogy ha Orbán Viktor májusban ellátogatna a Magyar Tudományos Akadémia 200. évfordulójára emlékező ünnepi ülésre, „a résztvevők számottevő része tiltakozásul elhagyná a termet”. „A Magyar Tudományos Akadémia maga a velünk élő sztálinizmus” – írta Schmidt Mária, hozzátéve, hogy „tagjai olyan privilégiumok sorát élvezik, amelyek élethossziglan járnak nekik, vagyis életjáradékot kapnak”. Freund most úgy fogalmazott: nincs joga bármilyen motivációt felfedezni az írás mögött.
Azt is mondta: a helyzet kialakulásában a kölcsönös meg nem értés játssza a főszerepet. „Itt meg kell különböztetnünk az Akadémia szakpolitikai tanácsadó szerepét, amely nem nyilvánosan, hanem minisztériumokon belül működik.” Azt mondta: rendszeresen ki is kérik az MTA véleményét a döntés-előkészítő értekezleteken. „A nagy horderejű, ennél fogva látványosabb, távlati kérdések terén azonban nem működik ilyen jól az Akadémia és a kormány közötti kommunikáció. Ilyen kérdések megválaszolásában – például az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban – a kormány gyakran előreszalad gyors döntési kényszerre hivatkozva, és nem hallgatja meg a tudós közösség véleményét.”
Szerinte ilyenkor az MTA nem tud mást tenni, mint hogy utólag fejti ki a véleményét a döntéshozók felé, illetve ha a társadalom széles rétegei várnak valamire reakciót az Akadémiától, akkor a kritikájukat a médiának is el kell juttatniuk. „Ezt minden esetben próbáljuk úgy tenni, hogy a kormány ne politikai támadásként, hanem építő kritikaként értékelje a lépést. De ez nem mindig sikerül, néha mi is hibázunk.”
Szerinte az MTA úgy tudja az éppen regnáló politikai vezetés döntéseit optimalizálni, ha közvetlenül kommunikál a kormánnyal, a médián keresztüli kommunikáció erre nem alkalmas. „Ilyenkor a kormány átmegy sündisznóállásba, és mindent elutasít, mondván, a kritikánk pártpolitikai indíttatású, és »a tudósok kormányt akarnak buktatni«. Pedig ennek az Akadémiának ez soha nem állt szándékában.” Megjegyezte, hogy az Akadémia politikailag soha nem tett nyilatkozatot.
A magyar kutatóhálózat elcsatolásától azt mondta: törésként értékelte, de azóta az MTA újraszervezte magát. „A kutatóintézetek elvételét én mindig is elleneztem, annak ellenére, hogy elismertem, voltak a kutatóintézet-hálózat akadémiai felügyeletében problémák. A legnagyobb probléma talán az volt, hogy minden osztály körömszakadtáig védte a tudományterületéhez tartozó kutatóintézetek költségvetését, és ha valamilyen tudománymetriai módszerrel mért teljesítmény alapján próbáltak differenciálni, akkor ezt mindenki támadásnak tekintette. Így a költségvetés leosztása megváltoztathatatlan volt, ami rontotta a hatékonyságot” – mondta. Másik problémának azt nevezte meg, hogy az egyébként kiváló alapkutatást végző intézetek nem fordítottak elég figyelmet a transzlációs vagy alkalmazott kutatásra.
Szerinte a HUN-REN megalakulása helyett a szükséges változásokat az MTA keretein belül is el lehetett volna végezni. „Ugyanúgy működhetett volna a hálózat, mint most, csak elkerültük volna ezt a rengeteg problémát, például az ingatlanok tulajdonjogával kapcsolatban. Nem lett volna ez az óriási, éveken keresztül tartó bizonytalanság” – mondta.
