Kétszer is majdnem kiirtotta a földi életet egy-egy szupernóva-robbanás

A tudósok öt nagy kihalási eseményt tartanak számon a földi élet történetében, ezek olyan jelenségek, amikor nagyon hirtelen, valamilyen katasztrófa következtében drasztikusan átalakul a földi környezet, és eközben az élőlények nagy része elpusztul. A leghíresebb, és egyben a legutóbbi ilyen 66 millió évvel ezelőtt történt, amikor a dinoszauruszok haltak ki, a leginkább elfogadott elmélet szerint egy gigantikus meteorbecsapódás következtében.

Egy kutatócsoport most két másik kihalási eseményt kötött össze szupernóva-robbanásokkal; a hipotézisük szerint egy-egy ilyen kozmikus kataklizma, ha elég közel történik a Földhöz, olyan sugárzással jár, ami egy időre elpusztítja a bolygónkat védő ózonréteget, ez pedig végzetes következményekkel jár. A tudósok a 372 millió évvel ezelőtti késő devon kihalási esemény, illetve a 445 millió éve történt Ordovícium–szilur kihalási esemény mögött sejtenek ilyen okokat. Ennek az idején a földi élet még nagyrészt a vizekre korlátozódott, és a fajok 85 százaléka tűnt el aránylag rövid idő alatt; a devon földtörténeti korban az élet éppen elkezdte meghódítani a szárazföldeket, ekkor a földi létformáknak nagyjából a fele veszett oda a nagy kihalásban.

A kutatók szerint egymilliárd évenként átlagosan 2,5 esetben történik szupernóva-robbanás annyira közel a Földhöz, hogy a komoly hatással legyen a bolygó élővilágára. A szupernóva jelenség egy nagy tömegű (a mi Napunknál nagyobb) csillag életciklusának végét jelzi, amikor az égitest magja már nem képes több energiát termelni és összeomlik, ennek hatására pedig hidrogént, héliumot, és nehezebb elemeket, illetve hatalmas energiájú sugárzást bocsát ki, egyfajta kozmikus halálsikolyként. Ez a pusztító energia mellett az új csillagok születésében is nagy szerepet játszik, a Naprendszer keletkezésére is komoly hatással voltak a közelünkben történt szupernóvák.