Magas vérnyomáshoz vezethet, ha nem alszanak eleget a tinik

A kevés alvás és a rossz alvásminőség, illetve a magas vérnyomás magasabb előfordulási esélye közötti kapcsolat már régóta ismert, egy friss kutatás azonban azt is kimutatta: már tinédzserkorban befolyásolhatja az alvásmennyiség a vérnyomást. Az EurekAlert azt írja: következményei lehetnek annak, ha egy tinédzser 7,7 óránál rendszeresen kevesebbet alszik.

Az Amerikai Szív Egyesület (American Heart Association) konferenciáján ismertetett, még nem lektorált eredmények szerint azoknak a tinédzsereknek, akik egy alváslaborban végzett kísérlet során végig 7,7 óránál kevesebbet aludtak, majdnem megháromszorozódott az esélyük a magas vérnyomásra, mint azoknak, akik ennél többet pihentek. Az álmatlanságban szenvedő, szintén 7,7 óránál kevesebbet alvó tiniknél ötször nagyobb volt az esélye a második stádiumú magas vérnyomásnak. A kutatás viszont nem talált összefüggést a magas vérnyomás és az álmatlanság között akkor, ha az abban szenvedő tinédzserek mégis aludtak rendszeresen 7,7 óránál többet.

Az Amerikai Alvásgyógyászati Akadémia szerint a tinédzsereknek ideális esetben minden nap 8-10 órát kell aludniuk, ennek ellenére egy átlagos amerikai középiskolás diák a becslések szerint csak 6,5 órát pihen éjszaka.

A kutatók több mint 400 tinédzsert vizsgáltak, akik beiratkoztak egy alváslaborban zajló kísérletre. A gyerekek kilenc órát alhattak minden nap, poliszomnográfiával vizsgálták a pihenésüket. A vizsgálat során háromszor mérték meg a vérnyomásukat.

„Tudjuk, hogy a nem megfelelő minőségű és mennyiségű alvás összefüggésbe hozható a magas vérnyomással, különösen azoknál a felnőtteknél, akik hat óránál kevesebbet alszanak” – mondta Julio Fernandez-Mendoza, a Penn Állami Egyetem pszichiátriaprofesszora. „Nem tudjuk viszont, hogy vannak-e ugyanilyen összefüggések a tinédzsereknél.”

A kutatók megjegyezték, hogy az eredményeik arra utalnak: az álmatlanság és a kevés alvás együttesen valószínűleg súlyosabb kardiológiai állapothoz járul hozzá, mint az alváshiány önmagában. Hozzátették, hogy szükség lesz nagyobb résztvevőszámos kísérletekre a pontosabb összefüggések meghatározásához.

„Eredményeink azért fontosak, mert felhívják a figyelmet arra, hogy meg kell hallgatni azokat a tinédzsereket, akik alvászavarról számolnak be. Objektíven kell figyelni és értékelni az alvásukat, és segíteni javítani ezen a szívproblémák korai megelőzése érdekében” – mondta a tanulmány első szerzője, a 17 éves Axel Robinson. Ő kereste fel Fernandez-Mendozát, hogy segítsen a kutatásában, mert mindig is érdekelte az álmatlanság, ő is ebben szenved.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!