Egy új tanulmány szerint nem lesz attól autista a gyerek, ha az anya beteg a terhesség közben
2025. február 1. – 12:14
frissítve
Nincs arra bizonyíték, hogy ha az anya megbetegszik terhesség közben, az megnövelné a gyereknél az autizmus spektrumzavar kialakulásának esélyét – írja az EurekAlert egy frissen megjelent tanulmány alapján.
Az elmúlt években több kutatás is arra jutott, hogy bizonyos fertőzések és megbetegedések az anyánál terhesség alatt autizmushoz vezethetnek a gyereknél (például ez), de New York-i Egyetem kutatói szerint ezekben az esetekben azok a tényezők, amik összejátszhattak, valójában mind megmagyarázhatóak genetikai, környezeti vagy szennyeződési faktorokkal.
A szerzők szerint azok a tényezők, amik bizonyítottan hozzájárulnak a zavar kialakulásához, mind a magzatnál fellépő komplikációkra vezethetőek vissza. 600 ezer dániai anya összesen 1,1 millió terhességét vizsgálták meg, és mindegyikőjük kórtörténetében 1700 különböző diagnózist kerestek. Ezek közül arra a 236 diagnózisra összpontosítottak, amik legalább a terhességek 0,1 százalékánál jelen volt.
A kutatás során figyelembe vették azokat a tényezőket, amik megkavarhatták volna az eredményt, mint például az anya társadalmi és gazdasági helyzetét, valamint a korát, mert az idősebb anyáknál nagyobb az autizmussal születő gyerek esélye, valamint több betegséget is inkább az idősebb anyáknál diagnosztizálnak.
Miután ezek fényében korrigálták a módszertanukat, még mindig maradt 30 eset, amiknél megmaradt a statisztikai esélye, hogy az anya terhesség közbeni betegségének köze lehet a gyereknél kialakuló autizmushoz. Emiatt megvizsgálták a nők többi gyerekét és az apák betegségeit is, hogy ki tudják szűrni azokat a diagnózisokat, amik minden terhességnél jelen voltak, de a gyerek mégsem minden esetben született spektrumzavarral.
A kutatók szerint a genetika sok esetben esélyes magyarázatnak tűnik. Néhány gén, amely depresszióra hajlamossá teszi az embert, köthető az autizmus kialakulásához is. Ha egy nő depressziós lesz terhesség alatt, és a gyereke autizmussal születik meg, akkor sokkal valószínűbb, hogy ez az örökölt gének miatt van, mint az, hogy a depresszió biokémiai hatásai bezavartak volna a magzat fejlődésébe. Miután ezeket is figyelembe vették, már csak egy olyan diagnózis maradt, ami erős statisztikai összefüggésben állt a gyereknél kialakuló autizmussal: a magzattal kapcsolatos terhességi komplikációk.
„Mi úgy látjuk, hogy ezek a magzati diagnózisok valószínűleg nem okoznak autizmust, hanem valójában pont, hogy korai jelei a már meglévő zavarnak. Most az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy az autizmus már születés előtt elkezdődik. A fejlődésbeli változások már régóta azelőtt elkezdődnek, hogy a gyereknél autizmust diagnosztizálnak.”
„Sok autista gyerek édesanyja bűntudatot érez emiatt, azt gondolva, hogy valamit rosszul csináltak a terhesség alatt, és ez szívszorító. Úgy gondolom, hogy fontos megmutatni, hogy ezek a dolgok nem okoznak autizmust, és hatékonyabb módszerekhez vezethetnek az autista gyerekek és családjaik támogatására”
– mondta Magdalena Janecka, a tanulmány egyik rangidős szerzője.