El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Érdemes lesz majd a Marsra nézni, négy évig nem láthatjuk ilyen szépnek

2025. január 8. – 16:04

Másolás

Vágólapra másolva

486

Január 12-én a Föld közelébe ér a Mars, négy nappal később pedig oppozícióba, vagyis szembenállásba a Nappal. A Svábhegyi Csillagvizsgáló erről kiadott közleménye szerint a „vörös bolygó fenséges látványt nyújt majd egész
hónapban”, akár szabad szemmel, akár távcsővel tekintünk rá. A csillagvizsgáló programokat is szervez, hogy minél többen láthassák távcsővel is a Mars felszínének részleteit.

A közleményben leírják, hogy csak 2029-ben láthatunk következőre hasonlót, és azt is, mit is jelent a Mars oppozíciója. „A földpályán kívül keringő bolygóknak van egy kitüntetett helyzete, amit a Nappal való
szembenállásnak vagy oppozíciónak nevezünk. Ilyenkor a bolygó épp a Nappal átellenes oldalon helyezkedik el”, kvázi szembenáll a Nappal. Megjegyzik, hogy mivel az oppozíció környékére esik az égitest földközelsége, ilyenkor látszik a legfényesebbnek, távcsőben a legnagyobb átmérőjűnek a Mars, ezért ilyenkor tudjuk a legjobban megfigyelni.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!