A UFC főnöke is bekerült a Meta igazgatósági tanácsába
2025. január 7. – 08:57
frissítve
Három új tagot választott a Meta az igazgatósági csoportjába, köztük Dana White-ot is, aki a UFC vezérigazgatója és Donald Trump közeli barátja, írja a Reuters. A másik két új tag Charlie Songhurst, aki korábban a Microsoft ügyvezetője és befektetője volt, illetve John Elkann, az olasz Agnelli család által irányított Exor holding vezérigazgatója, többek között érdekeltséggel a Ferrariban és a Christian Louboutinban. Songhurst egyébként tagja volt egy négytagú mesterségesintelligencia-tanácsadó csoportnak a Metánál, amit májusban hívtak össze, hogy útmutatást adjon a „stratégiai lehetőségekről” a vállalat ütemtervével kapcsolatban.
„Dana, John és Charlie olyan mélyreható szakértelmet és új perspektívát adnak a céghez, ami segít megbirkózni a mesterséges intelligencia, a viselhető eszközök és az emberi kapcsolatok jövője előtt álló hatalmas lehetőségekkel” – mondta Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója.
Trump régóta jóban van Dana White-tal, aki a 2016-os és 2020-as kongresszuson is felszólalt mellette. Zuckerberg az elmúlt években szintén közelebb került a UFC-vezérigazgatóhoz, leginkább a harcművészetek miatt, ami a Meta-főnök hobbija.
Zuckerberg egyébként is elkezdte bepozicionálni a Metát a második Trump-elnökség idejére: sajnálatát fejezte ki a konzervatívok körében népszerűtlen korábbi tartalmi döntések miatt, és dicsérte Trump válaszát az ellene elkövetett merénylet után. A múlt héten a vállalat Joel Kaplan republikánus politikai vezetőt a globális ügyek vezetőjévé léptette elő. A Meta emellett 1 millió dollárt adományozott Trump beiktatási alapjának.