Zuckerberg megszünteti a Meta tényellenőrző programját az Egyesült Államokban

2025. január 7. – 14:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója kedden egy sor változtatást jelentett be a vállalat moderálási politikájában – tudta meg az NBC. Zuckerberg a Facebook-oldalán közzétett videóban azt mondta, hogy a Meta megszünteti a tényellenőrző programját, és egy közösségvezérelt rendszerre cseréli azt.

„Visszatérünk a gyökereinkhez, és a hibák csökkentésére, a szabályaink egyszerűsítésére és a szabad véleménynyilvánítás helyreállítására összpontosítunk a platformjainkon”

– mondta Zuckerberg a videóban. A Meta-vezér hozzátette, hogy megszabadulnak a tényellenőrzőktől, és az X-hez hasonló közösségi tényellenőrzőkre cserélik őket. Az új szabályozásokat először az Egyesült Államokban vezetik be, a változások pedig érintik a Facebookot, az Instagramot és a Threadset is.

Zuckerberg arról is beszélt, hogy a techcég döntéséhez nagyban hozzájárult az amerikai elnökválasztás, és bírálta a „kormányokat és a hagyományos médiát” is, amiért „egyre erősebb cenzúrára törekszenek”. Bár Zuckerberg bírálta a kormányokat, a Meta korábban egymillió dollárt adott Donald Trump megválasztott amerikai elnök beiktatási alapjába.

A Politico a cégtől megtudta, hogy a Meta egyelőre nem tervezi megszüntetni a tényellenőrzést az Európai Unióban, de felülvizsgálja az uniós tartalommoderálási kötelezettségeit. A Facebook külső szolgáltatóknak szervezi ki a tényellenőrzést, több nyelven, például magyarul is az AFP végzi ezt a munkát a Metának.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!