Az amerikai űrhivatal szűkszavú közleményben jelentette be, hogy az Artemis I emberi legénység nélküli tesztrepülés adatait kielemezve arra jutottak, hogy el kell halasztani az Artemis II és III expedíciókat. Ezek a NASA új holdraszállási projektjének fontos mérföldkövei: a kettes számú repülés során már emberi legénységgel kerüli meg az űrhajó a Holdat, a hármasban pedig le is szállnak az égitestre. Ezzel több mint ötven év után jár majd újra ember a Holdon (ezen egyébként erősen rajta vannak a kínaiak is, ők a tervek szerint 2029–30 környékén érnek el a Holdra).
A NASA mérnökei a holdra szálláshoz fejlesztett űrhajó, az Orion hővédő pajzsánál találtak problémákat, amiket mindenképpen ki kell javítani és alaposan letesztelni, mielőtt az űrhajót emberi legénységgel küldik fel a világűrbe. A mostani tervek szerint az Artemis II repülés 2026 májusában lesz esedékes, a holdra szállás pedig 2027 közepén.
Az Orion űrhajó a Lockheed Martin és az Airbus közös fejlesztése, a hőpajzs hibája pedig eléggé hasonló ahhoz, ami miatt a Boeing Starliner űrhajója volt kénytelen fennhagyni két asztronautát a Nemzetközi Űrállomáson idén ősszel.
Az Artemis programot 2017-ben, még Trump első elnökségének elején indította a NASA, és most úgy tűnik, a második ciklusa végére éri el a célt a projekt. Az persze kérdéses, hogy mennyiben fog ezen változtatni a Trump által kinevezett új igazgató, illetve hogy Elon Musk mennyire próbálja majd a projektbe behúzni a saját űrcégét, a SpaceX-et, ami valószínűleg újabb késésekkel járna.