Évente 40 ezer ember haláláért felelősek a gáztűzhelyek

2024. október 28. – 09:50

Másolás

Vágólapra másolva

A levegőbe kerülő szennyezőanyagok miatt évente 40 ezer ember hal meg a gáztűzhelyek használatának következményeként, írja a The Guardian. Ez kétszer annyi halálozás, mint amennyi az autóbalesetek számlájára írható.

Az ilyen gáztűzhelyek szív- és érrendszeri, illetve tüdőbetegséget okozó káros anyagokat bocsátanak ki magukból. Sokan nem tudják, hogy az ilyen berendezések milyen veszélyesek lehetnek. Az EU-ban és az Egyesült Királyságban végzett kutatás szerint a gáztűzhely használata átlagosan közel két évvel rövidíti meg az élettartamot.

„A probléma mértéke sokkal súlyosabb, mint gondoltuk” – mondta Juana María Delgado-Saborit, a tanulmány vezető szerzője. A kutatók évi 36 031 korai halálesetet tulajdonítanak a gáztűzhelyek működésének az Európai Unión belül, és további 3938-at az Egyesült Királyságban. Azt mondják, a becsléseik még így is optimisták, mert csak a nitrogén-dioxid egészségre gyakorolt hatásait vették figyelembe, más gázokat, mint például a szén-monoxidot és a benzolt nem vizsgálták.

„1978-ban jöttünk rá először, hogy a nitrogén-dioxid-szennyezés sokszoros a gázüzemű konyhákban az elektromos tűzhelyekhez képest” – mondta Delgado-Saborit. „De csak most tudunk számokat társítani hozzá a halálesetekről.”

Az EU-ban minden harmadik háztartás gázzal működik, ez az Egyesült Királyságban a háztartások 54, Olaszországban, Hollandiában, Romániában és Magyarországon pedig több mint 60 százalékát jelenti.

A friss, Európai Klímaalapítvány által támogatott jelentés azokra a tavalyi kutatásokra épít, amik az otthoni levegőminőséget mérték azért, hogy kiderüljön, a gázzal főzés mennyivel növelte a beltéri levegő szennyezettségét. A kutatók feltérképezték a beltéri nitrogén-dioxid-expozíciót, majd a kültéri nitrogén-dioxid-szennyezéssel kapcsolatos tanulmányokból származó betegségek kockázati arányait alkalmazták a halálozások megállapításához. A fő bizonytalanság a kutatásnál az, hogy a főként járműforgalomból származó kültéri nitrogén-dioxidnál észlelt halálozási kockázat alkalmazható-e a gáztűzhelyekből származó beltéri nitrogén-dioxidra.

Az eredmények összhangban állnak egy májusi amerikai kutatással, amely szerint a gáz- és propántűzhelyek évente 19 000 felnőtt halálát okozzák. Az EU ebben a hónapban szigorította a kültéri levegő minőségére vonatkozó szabályokat, de nem állított fel szabványokat a beltéri levegő minőségére vonatkozóan.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!