Két hónapig új miniholdja lesz a Földnek

2024. szeptember 26. – 14:01

Másolás

Vágólapra másolva

Idén ősszel új „miniholdja” lehet a Földnek a NASA csillagászai szerint. A BBC azt írja, az aszteroida szeptember 29-én fog bolygó körüli pályára állni. A számítások szerint nagyjából két hónapig kering majd mielőtt november 25-én végleg elhagyja a Föld körüli pályát. A minihold sajnos túl kicsi és halvány lesz ahhoz, hogy szabad szemmel is látható lehessen, de távcsővel megfigyelhető lesz.

Miniholdnak azokat az űrbéli objektumokat nevezzük, amelyeket hosszabb időre be tud fogni a Föld gravitációja – egy szimuláció szerint 10 millió objektumból csupán 18 ezret tud hosszabb időre befogni a bolygónk, tehát elég ritka az ilyesmi, és ha meg is történik, akkor sem tart hosszú ideig.

Az aszteroidát, amelyre a csillagászok 2024 PT5-ként hivatkoznak, augusztus 7-én vette észre a NASA aszteroidákat észlelő (ATLAS) rendszere. Az aszteroida pályáját egy tanulmányban elemezték a NASA tudósai, ezt az American Astronomical Society Research Notes folyóiratban közölték. Ebben azt írják, az objektum azért tud majd Föld körüli pályára állni, mert kellően lassan mozog.

A helyzet úgy állhat elő, hogy az aszteroida viszonylag közel, nagyjából 4,5 millió kilométer távolságra kerül a Földhöz. Ha egy ilyen közel kerülő objektum kellően lassan, körülbelül 3540 km/órás sebességgel halad, a Föld gravitációs mezeje ideiglenesen megtarthatja.

Néhány hónap erejéig 2020 végén is föld körüli pályára állt egy objektum, viszont ezt egyesek aszteroidaként, mások űrszemétként azonosítottak. A 2020 SO nevű minihold végül 2021 januárjában hagyta el végleg a bolygónk körüli pályát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!