Elon Musk megadta magát a braziloknak

2024. szeptember 21. – 21:19

Másolás

Vágólapra másolva

Meglepő fordulat Brazília és Elon Musk csatájában: Musk úgy döntött, hogy betartja a brazil bírósági határozatokat, írja a Verge.

A New York Times szerint a péntek esti bírósági beadványban a cég beleegyezett, hogy eleget tegyen a brazil legfelsőbb bíróság kérésének az országos tilalom feloldása érdekében.

Az X-nek dolgozó ügyvédek most azt mondták, hogy a cég pontosan azt tette, amiről Musk megesküdött, hogy nem fogja: törölte azokat a felhasználói fiókokat, amelyek egy brazil bíró szerint veszélyeztetik a brazil demokráciát. Az ügyvédek elmondása szerint az X eleget tett az igazságszolgáltatás egyéb követeléseinek is, beleértve a bírságok megfizetését és az új hivatalos képviselő kinevezését az országban.

Musk és Alexandre de Moraes bíró vitája áprilisban kezdődött, amikor a bíró több tucat fiók felfüggesztését rendelte el álhírek terjesztése miatt. A döntésre reagálva Musk akkor azt mondta, a szólásszabadság a demokrácia alapköve, amit Brazíliában egy „meg nem nevezett álbíró politikai célok miatt rombol le”.

Moraes ötnapos határidőt adott az olyan cégeknek, mint az Apple és a Google, hogy eltávolítsák az X-et az App Store-ból és a Google Play-ről, és letiltsák azok használatát a rendszereiken. Azok az emberek vagy vállalkozások, akik VPN-t használnának a platform eléréséhez, 50 ezer reálra (közel 3,2 millió forintnak megfelelő összegre) büntethetők.

A dél-amerikai ország az X egyik legnagyobb piaca, így talán nem meglepő, hogy a cég szinte mindent bevet, hogy jelen tudjon maradni. Egyelőre nem tudni, hogy Brazília hogy fog reagálni a fejleményekre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!