A rákot az elfojtott érzelmek, az ADHD-t a gyerekkori stressz okozza? – Máté Gábor előadásán jártunk

Minden betegség a gyerekkori traumákra vezethető vissza – kis túlzással így lehet összefoglalni Máté Gábor magyar–kanadai orvos elméletét arról, hogy miért van ennyi krónikus és mentális beteg manapság. Mátét nagyon sokan szeretik, de sokan kritizálják is, arra hivatkozva, hogy az elméletei a bulvártudomány határát súrolják, és hogy leegyszerűsíti a fizikai és mentális betegségek eredetét egyetlen tényezőre: a traumákra. Az Open Books meghívására az ötkönyves szerző most ismét Magyarországon járt, és A belső béke útja címmel előadást tartott – elmentünk, és megnéztük, szerinte hogyan lehet megtalálni a belső békénket.

Máté Gábor kétségkívül nagyon népszerű – ezt mutatja az is, hogy az előadásra napok alatt elkelt az összes jegy, online pedig több mint kétezer ember volt kíváncsi arra, hogy mit mond. A téma az előadás címe szerint a belső szabadság és a lelki béke volt, de valójában az orvos ugyanazokat az anekdotákat és gondolatokat osztotta meg a közönséggel, amelyeket nagyjából minden olyan interjúban elmond, ahol a betegségek és a mentális egészség kapcsolatáról kérdezik. Kitért most is arra, hogy a magyarországi zsidóüldözés idején, amikor ő három hónapos volt, az anyja hat hétre odaadta a rokonoknak, hogy vigyázzanak rá, és ez milyen traumát okozott; arra, hogy Donald Trump viselkedése és személyisége visszavezethető arra, hogy olyan apja volt, aki terrorban tartotta a családját; és arra is, hogy a jelenlegi társadalom nem az egészséges mentális életre rendezkedett be.

Bulvártudomány és cherry picking

Bár Máté ügyesen úgy fogalmaz, hogy az ő benyomása az, hogy a gyerekkori traumákra vezethető vissza az ADHD, az elfojtott érzelmekre a rák, a fel nem dolgozott gyászra a szklerózis multiplex kialakulása – tehát nem állítja, hogy biztosan nála van a Szent Grál, az elméleteit mégis sokan készpénznek veszik. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy amikor az előadás után lehetőség volt kérdezni is az írótól, egy néző visszavezette a saját szklerózis multiplexét arra, hogy a nagyanyja ízületi gyulladástól szenved. Máté könyvei és előadásai alapján ő úgy sejtette, hogy a betegségének köze lehet ahhoz, hogy fájt neki, ahogy a nagyanyját szenvedni látta, ezért alakulhatott ki nála az állapot. Máté ezt cáfolta, majd viszont villámdiagnózissal megállapította, hogy a kérdező biztosan magára veszi a nagyanyja szenvedését, és ha ezt sikerül levetkőznie, lehetséges a gyógyulás. Azt is mondta, William Moxonra hivatkozva, aki 1873-ban fedezte fel az állapotot, hogy a szklerózis multiplex tulajdonképpen a fel nem dolgozott gyásztól alakul ki.

Az ilyen és ehhez hasonló kijelentések miatt tartják Mátét sokan a bulvártudomány képviselőjének, olyannak, aki cherry picking módszerrel kiválogat néhány neki tetsző tudományos eredményt, azokat összegyúrja, és hozzákölti a saját hangzatos „tapasztalását”, ahogy ő mondja.

A kritikusai szerint ugyanolyan leegyszerűsített álláspontot képvisel a krónikus betegségekről és a mentális rendellenességekről, mint a tudomány azon ága, amely csak fizikai attribútumoknak, például hibás géneknek tulajdonítja a kialakulásukat.

Máté egyébként a British Columbia Egyetemen végzett általános orvosként, húsz évig háziorvosként dolgozott, hét évig a vancouveri kórház palliatív osztályát koordinálta, és foglalkozott mentális problémákkal és függőségekkel küzdő betegekkel is. Tapasztalata kétségkívül van a fizikai és a mentális betegségekkel is, sőt, utóbbiakat saját maga is megtapasztalta: depresszióval, vásárlás- és munkamániával is küzdött, ezekről rendszeresen nyíltan beszél is. Úgy gondolja, hogy mentális problémáit és magánéleti válságát azért sikerült megoldania, mert feldolgozta azt a gyerekkori traumát, hogy csecsemőkorában az anyja a rokonaira bízta.

Erre a traumára egyébként az előadó több „bizonyítékot” is felsorakoztatott: az egyikhez képet is mutatott, amelyet a felesége festett egy róla készült fotóról. A képen ő látható az anyjával csecsemőként. „Ez nem egy három hónapos gyerek arca” – mondta, érvelve amellett, hogy az anyjától távol töltött idő már a képről készült festményen is meglátszik a szemében – gondterhelt, túl komoly, nem olyan, mint egy átlagos gyereké. Aztán mesélt egy történetet is arról, hogy amíg a rokonok vigyáztak rá, beteg lett, az orvos pedig, aki megvizsgálta, azt mondta: még soha nem látott ennyi félelmet egy baba arcán.

Arra egyébként vannak teljesen valid kutatások, hogy a csecsemőkorban elszenvedett trauma milyen hosszú távú hatásokkal bír. A Washington Post több ilyen kutatást is elemzett, amelyek azt találták, hogy a csecsemőkori traumák hosszú távú hatással vannak az agyi fejlődésre, az ilyeneket átélt gyerekek sebezhetőbbek lehetnek a stresszel kapcsolatos egészségügyi problémákkal szemben, mint például a cukorbetegség, a mentális egészségügyi problémák, a függőség és az elhízás. Máté Gábor azonban szinte minden mentális és fizikai problémát ezekre és kizárólag ezekre a traumákra vezet vissza – és itt tér el a tudomány jelenlegi álláspontja attól, amit ő mond.

Villámterápia az előadáson

Máté szerint például az ADHD egy nem létező rendellenesség, az ilyen tünetek csupán egy nem normális körülményre adott normális válaszreakciót jelölnek. Az egyik néző erről is kérdezte Mátét, elmondta neki, hogy „figyelme mint egy pillangóé”, amire Máté azt mondta: ez nem egy betegség, nem öröklődik, hanem a gyerekkori stressz hatása, amely szétszórja az elmét. Ezzel szemben azonban – annak ellenére, hogy valóban nem tudunk túl sokat a rendellenességről –, az ADHD-ról ismert, hogy erős genetikai háttere van, és a kockázata körülbelül kilencszer nagyobb a betegségben szenvedők elsőfokú rokonainál (például testvéreknél vagy gyermekeknél), mint az általános lakosság körében.

Egy másik kérdező az előadáson fiatalkori bulimiáról, klinikai depresszióról és borderline személyiségzavarról számolt be, amelyet azzal magyarázott, hogy a szüleinek ő volt az „aranygyermek”, aki okos, szép, és nem tud rosszat tenni. Máté addig kérdezgette, amíg a szájába nem adta, hogy tulajdonképpen a szülőszerep volt az övé a családjában, a borderline pedig se nem zavar, se nem betegség, csak egy reakció az abnormális környezetre.

Tény, hogy a stressz és a traumák sok mentális és fizikai betegség kialakulásának esélyét növelhetik. A szklerózis multiplex esetében például készült már kutatás arra, hogy a gyászoló szülők gyerekük elvesztése után 50 százalékkal nagyobb eséllyel szenvednek szklerózis multiplexben, mint azok, akik nem szenvedtek ilyen traumát. Ismert az is, hogy a traumát átélt gyerekek nagyobb eséllyel lesznek később ADHD-sok, mint azok, akik nem éltek át ilyesmit. A szívbetegségek esetében az érzelmi stressz az egyik fő kockázati tényező, amely ugyanolyan fontos, mint a magas vérnyomás, a dohányzás, az emelkedett koleszterinszint, az elhízás vagy a cukorbetegség. A stresszt a magas vérnyomás, a fekélyek, a vastagbélgyulladás, az asztma, a fájdalomszindrómák (például a migrén, a cluster- és a tenziós fejfájás, a hátfájás), a bőrbetegségek, az álmatlanság és a különböző pszichés rendellenességek fontos kockázati tényezőjeként is elismerték. Az is kétségkívül tény, hogy a stresszmentes élet és a megfelelő mentális egészség rengeteg betegség kialakulási esélyét csökkentheti – ebben tehát abszolút igazat kell adni Máté Gábornak, nagyon fontos, hogy a stresszt okozó faktorokat, legyenek azok traumák vagy jelenkori problémák, megtanuljuk feldolgozni.

Lupusz gyógyítása gyógyszerek nélkül

Itt jön azonban elő az, hogy Máté Gábort miért kritizálják annyian: az, hogy az ADHD kialakulásához hozzájárulhat a gyerekkori trauma, nem azt jelenti, hogy az is okozza. Az, hogy a gyász okozta stressz megnövelheti a szklerózis multiplex kialakulásának esélyét, nem azt jelenti, hogy a feldolgozatlan gyász okozza a betegséget. Egy másik elméletére pedig, miszerint a rákot az elfojtott érzelmek okozzák, még olyan bizonyíték sincs, hogy az elfojtott érzelmek okozta stressz hozzájárulhat a rák kialakulásához, egyelőre ugyanis a stressz szerepe a rákban még teljesen ismeretlen – igaz, a stresszmentes életmód segíthet a felépülésben.

Ez a leegyszerűsített hozzáállás veszélyes is lehet: Máté az előadásában egy lupuszos pácienséről is beszélt, aki elhagyta a gyógyszereit, feldolgozta a gyerekkori traumáit, és meggyógyult – Máté szerint ugyanis ez az autoimmun betegség is az érzelmek elnyomása miatt alakul ki. Az ilyen anekdotikus történetek arra késztethetnek más krónikus betegségben szenvedőt is, hogy a stressz feloldása mellett – ami egyébként teljesen hasznos és potenciálisan hatásos kiegészítő gyógymód – lemondjon a gyógyszerekről, és egy potenciálisan nagyon veszélyes, akár halálos betegséget kezeletlenül hagyjon. Ilyenkor pedig már nem lehet arról beszélni, hogy a traumák feldolgozását hirdető Máté csak segítene az embereken.

A betegségek eredetének leegyszerűsített magyarázatán kívül azonban rengeteg hasznos dolog is elhangzott az este. Máté kitért például arra, hogy érdemes vigyázni azzal, ha két testvér mentális fejlődését hasonlítjuk össze, hiszen „nincs két olyan gyerek, aki ugyanabban a családban nő fel, még az ikrek sem” – a szülőknek időközben megváltozhat a viszonyuk, az anyagi helyzetük, más lehet a gyerekek személyisége, a szülők máshogy állhatnak a második gyerekhez, mint az elsőhöz. Felhozott erre egy példát is az orvosi praxisából: amikor ikreket segített a világra, az egyikük kisebb súllyal született, így az anyának mindig bűntudata volt, hogy a másik kapott jobb esélyeket az életre. Ebből adódóan teljesen máshogy állt hozzá a két gyerekéhez, noha csak pár perc volt a különbség közöttük.

Arról is beszélt, hogy milyen fontos a gyereknek a megfelelő érzelmi kötődés, a szülőkkel való érzelmi viszony az egyik legfontosabb tényezője a megfelelő fejlődésének; hogy már a terhesség közben hatással van rá az anya életmódja és stressz-szintje; és hogy „mielőtt az elménk kialakítja a világot, a világ kialakítja az elménket”, utalva arra, hogy az agyi fejlődésünk alapból rányomja a bélyegét arra, milyen skillszettel indulunk neki az életnek. A stresszcsökkentés, a traumák, a belső feszültségek feldolgozása mind nagyon fontos az egészséges élethez, és valószínűleg az is igaz, hogy a jelenlegi kultúránk nem éppen ezt szolgálja.

Az előadásban Máté olyan igazságokat is megosztott a nézőkkel, mint hogy „az éntől való leválás a betegségek egy nagy oka”, „nincs szabadság és béke, ha feladjuk önmagunkat”, vagy „akkor vagyunk szabadok, ha a jelenben vagyunk, összekapcsolódva magunkkal”. Ezek mind jól hangzó tanácsok, és az sem csoda, hogy a gyerekkori traumákban, önmagunk feladásában, mások problémáinak magunkra vállalásában szinte mindenki magára ismer: minden ember szeretné azt gondolni, hogy empatikus, együttérző, és hogy a problémái nagy részére a gyerekkorában megtalálja a megoldást. Ez annyiban igaz is, hogy nagyon ritka, ha valaki nem hoz magával gyerekkorából feloldatlan problémákat – annyiban viszont nagy eséllyel nem, hogy ezek a traumák okozzák az összes krónikus és mentális betegséget. Az ilyen kóros állapotok jelentős részéről a tudomány sem tud túl sokat, így Máté Gábor sem állíthat semmit biztosan – előfordulhat, hogy bizonyos kérdésekben akár még igaza is lehet, de kész tényekként kezelni az ilyen véleményeket nemcsak felelőtlen, de veszélyes is lehet.