Kiemelkedően szerepeltek a magyar középiskolások az első MI diákolimpián

2024. augusztus 15. – 14:21

Másolás

Vágólapra másolva

Három ezüstérem és egy összesített harmadik helyezés: ez a magyar csapatok mérlege az idén először megrendezett Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpia (IOAI) után, jelentette be a Neumann Társaság.

A diákolimpiát augusztus 9–15. között tartották a bulgáriai Burgaszban, ahol hat kontinens közel kétszáz diákja – köztük két magyar csapat – mérkőzött meg. A csapatok 9–12. osztályos diákokból álltak össze. Az idei diákolimpia volt az első, amit a mesterséges intelligencia témájában rendeztek meg: a verseny tudományos és gyakorlati fordulóból állt, ahol három területhez – természetesnyelv-feldolgozás (NLP), gépi tanulás és gépi látás – kapcsolódó feladatokat kellett megoldaniuk a középiskolás csapatoknak.

A gyakorlati fordulót Maria Ilieva, Bulgária egyik legismertebb énekesnőjének
közreműködésével tartották. A versenyzőknek négy órájuk volt arra, hogy Ilieva egyik dalához MI-eszközök felhasználásával egyedi lemezborítót és videoklipet generáljanak.

A diákolimpián mindkét kijutó magyar csapat ezüstérmet szerzett a tudományos feladatokban – rajtuk kívül ebben a kategóriában a kínai, vietnámi, mongol és észt csapatok értek el ezüstöt. Ezen kívül az 1-es számú magyar csapat még egy ezüstérmet bezsebelt a gyakorlati feladatokért. A zsűri összesítette a két forduló eredményét, ebben a rangsorban a magyar 1-es számú csapat a 3. helyen végzett, amiért külön plakettet is kapott.

Az 1-es számú csapat tagjai:

  • Vajda Ádám (12., ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium)
  • Szilágyi Balázs (10., Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium)
  • Kovács-Bánhalmi Hédi Zita (11., Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium)
  • Ungár Vince (9., Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium)

A 2-es számú csapat tagjai:

  • Christ Miranda Anna (11., Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium)
  • Lehotai Gergely (10., Pécsi Janus Pannonius Gimnázium)
  • Molnár István Ádám (11., Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc)
  • Nagy Dávid Leonárd (11., ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium)

A szervezők minden résztvevőnek ingyenes online kurzust és tananyagot biztosítottak, emellett a magyar csapatok nyári táborban készültek a versenyre. A jelentkező diákok közül a Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Kara válogatta ki az indulókat, és ők végezték a csapatok felkészítését is.

A jövő évi, második Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpiát Pekingben rendezik majd meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!