Érdemes lesz hajnalban kelni hétfőn, óránként száz hullócsillagot is lehet majd látni

2024. augusztus 11. – 08:49

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfő hajnalban óránként akár 75-100 hullócsillagot is lehet majd látni, ekkor fog tetőzni a Perseida meteorraj. Még akár néhány fényesen izzó tűzgömböt is el lehet kapni az égen, írja közleményében a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

A Perseidák hullása már július végén elkezdődött, hétfőn tetőzik, és bár még eltart augusztus végéig, hétfő után már egyre kevésbé lehet őket látni.

És most egy kis tudományos háttér ahhoz, hogy mi ez az egész. A Perseidák meteorraj meteoroidjai a 109P/Swift-Tuttle üstökösből származnak. Ez az üstökös átlagosan 133 évenként kerüli meg a Napot. Az üstökösből kipöfékelt porszemcsék az üstökös pályája mentén eloszlanak, és az üstököshöz hasonló sebességgel tovább keringenek a Nap körül. Amikor a Föld keresztezi az üstökös pályáját, a porszemcsék ütköznek a Föld légkörével. Az apró ütköző testek rendkívül nagy sebességük miatt ionizálják a felsőlégkör gázmolekuláit, amik látványos felfénylést, ioncsatornát képeznek. Ez látható a földről, akár sok tíz kilométeres távolságból hullócsillagnak. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!