Idén elindulhat Magyarországon az új vesecsereprogram, könnyebb lesz megfelelő donort találni

2024. augusztus 5. – 17:56

Másolás

Vágólapra másolva

Még idén elindulhat a hazai vesecsereprogram, aminek segítségével könnyebb lesz megfelelő donort találnia a vesebetegeknek, és ezzel jelentősen javulhatnak a túlélési esélyeik – írja a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (HUN-REN KRTK) közleményében.

Az európai és hamarosan a magyar vesebetegek életét is megkönnyítheti a HUN-REN KRTK kutatóinak közreműködésével kifejlesztett szoftver. A szoftver fejlesztésében magyar kutatók is részt vettek, a barcelonai és portugál kutatókkal a témában közösen írt cikket most díjjal jutalmazta a spanyol operációkutatási társaság (SEIO).

„Legtöbben a házastársuknak vagy a gyermeküknek, illetve a szüleiknek hajlandók felajánlani a páros szervükből egyet, ám hiába a közeli rokonság, a donorok és a betegek gyakran nem »csereszabatosak« egymással” – mondta a HUN-REN portál kérdésére Biró Péter, a HUN-REN KRTK KTI Mechanizmustervezés Lendület kutatócsoport vezetője.

Jelenleg a vesedonorok nagy része agyhalott, élődonorok esetében viszont Magyarországon még nincs lehetőség többes vesecserére, csak párosra, és csak ugyanabban a transzplantációs központban.

A szoftver segítségével a projektben résztvevők könnyebben találhatnak megfelelő donort, és elcserélhetik egymással a donorjaikat. A HUN-REN KRTK, az Óbudai Egyetem, a Glasgow University és az INESC TEC Porto kutatói két ütemben fejlesztették ki a szoftvert és folyamatosan frissülő algoritmust, ami mintegy húsz különböző szempont (például a donorok kora, vércsoportja, testtömegindexe) alapján találja meg a legoptimálisabb cseremegoldásokat. A szoftver előrejelzést ad arról is, hogy hány évig működik majd megbízhatóan a beültetett vese.

A program elindulása után először csak országon belül lesz lehetőség a párkeresére, később a nemzetközi adatbázisokhoz is csatlakozhat majd Magyarország.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!