Megtalálni a Bakony T. rexét

„Én még ekkora kakát nem találtam” – álmélkodik egy lány, amikor az egyik társa egy féltenyérnyi megkövesedett ürüléket mutat neki. Az iharkúti őslénytani ásatáson persze nem ezek a leletek (szakszóval koprolitok) állnak a fókuszban, de ezek is árulkodnak arról, hogy 85 millió évvel ezelőtt milyen lehetett az élővilág a Bakonyban.

Pápától 15 kilométerre az elpusztult Iharkút település mellett, egy elhagyott bauxitbánya már 25 éve szolgál ásatási területként a magyar paleontológusoknak, évről évre nagy mennyiségű leletanyag kerül ki innen. Dinoszauruszok, ősi krokodilok, teknősök és más gerincesek maradványait találják meg a kutatók és önkéntesek. Nyaranta két-három hétig tart az ásatás. Amikor megérkezünk a bányába, vagy kéttucatnyian guggoltak, térdelnek szorosan egymás mellett, mint valami mini lövészárokban. Csavarhúzókkal, kalapáccsal, ecsetekkel, fogászati eszközökkel fejtik ki köbcentinként a szürke, puha kőzetet, amely egyedülálló leleteket rejt. Felfedeztek már itt olyan dinoszauruszfajokat is, amelyeket sehol máshol nem írtak le.

Az első maradványokat még 2000-ben Ősi Attila találta meg itt, aki azóta az ELTE Őslénytani Tanszékének vezetője lett, és a Magyar Dinoszaurusz Alapítvány elnökeként irányítja ma a kutatásokat. És hogy hogyan kezdődött minden?

„Már gimisként érdekelt, hogy Magyarországon miért nincsenek a dinoszauruszok korából származó gerinces állatok csontjai, csak egy-két szórványlelet, miközben csigák, kagylók, ammoniteszek lenyomatait ismerjük. 1998-ban iratkoztam be az ELTE geológus szakára, és gyorsan rájöttem, hogy jól lehet olvasni a geológiai térképekből. Kiderül belőlük, hogy hol milyen korú kőzetek vannak, és azok hogyan képződtek, ezekből aztán azt is sejteni lehet, hogy milyen élőlények maradványait őrizték meg” – mondta.

A dínók kora a mezozoikum volt, ez a 250-66 millió évvel ezelőtti időszak. Ősiék ebből az időből származó anyagot, folyóvízi üledékes kőzetet kerestek, mert tudták, jó eséllyel ebben lehet dinoszauruszcsont. Amikor elmentek Iharkútra, két-három órányi kutatás után belebotlottak egy megfelelő, kréta korú kőzetrétegbe, és találtak is benne csontokat. Később a bánya egy másik részében is találtak egy csontokban még gazdagabb réteget, és 2002 óta már itt folyik a szisztematikus kutatás. Ha nincs a bánya, valószínűleg sosem kerül elő a gazdag leletanyag, mert pénzt arra biztosan nem adott volna senki, hogy csak kutatási célból mozgassanak meg több tíz méter vastag kőzetréteget. A bánya a kutatók kedvéért kiszedett 15-18 méternyi kőzetet, de ők sem jártak rosszul, mivel az elhagyott bánya egyedi lelőhellyé vált, és egy csomó költséges rekultivációs munkát megspórolhattak. Ma már a Magyar Dinoszaurusz Alapítványé a bánya területe, így évtizedekre biztosítva van a kutatás.

A dinoszauruszok már rég a popkultúra részeivé váltak, sokak fantáziáját megragadja, hogy miért és hogyan pusztultak ki, miért voltak olyan sikeresek több tízmillió éven át. A dínó a Bakony esetében is jó hívószó, de a dinoszauruszok mellett egy csomó másik élőlénycsoport maradványait is kiásták, nagyon gazdag volt itt a fauna. Repülő hüllők, kétéltűek, halak, krokodilok és madarak csontjait is kipreparálták már, csak emlősöknek nem találták nyomait.

Az ásatási terület most egy bányaudvar, de Ősi Attila megpróbál minket visszarepíteni az időben, hogy mi lehetett itt 85 millió évvel ezelőtt. „Az a 20-30 centi vastag réteg, ami a leletekben a leggazdagabb, egy áradási esemény eredménye lehetett. Szubtrópusi klíma uralkodott, szárazabb és nedvesebb időszakok váltották egymást. A csapadékos szezonban egy itteni folyó annyira megáradt, hogy átszakította a medrét, és a mostani bánya helyén lévő tóba vagy tórendszerbe hordta be az üledékét, amelyben már csomó elpusztult állat is ott lehetett. Ez néhány napig vagy hónapig tarthatott, nem tudjuk, de az biztos, hogy geológiai értelemben csak egy pillanat volt.”

Ebből az üledékből már 12 páncélos dinoszauruszhoz tartozó csontváz is előkerült. Többnél még össze voltak kapcsolódva a csontok, de találtak széttört bordákat is – Ősiék azt sejtik, hogy a tóba besodort dögöket a benne élő ragadozók tépték szét.

Az nagyon ritka, hogy egyben lévő csontok kerülnek ki az üledékből. Az ásatás az aprómunkáról szól, az eleve szürke kőzetben sötétbarna, fekete darabkákat kell figyelni, jó eséllyel ezek lehetnek valamilyen állat maradványai. Ősihez gyakran odalépnek szinte körömhegynyi darabokkal, amelyekről magabiztosan állapítja meg, hogy egy teknőshöz tartozott-e, vagy növényevő krokodilhoz. Azt mondja, néhány óra alatt rááll az ember szeme, hogy mit figyeljen a kőzetben, de a növényi maradványok is hasonló színűek, hogy semmi ne legyen nagyon egyértelmű.

Az ásatáson javarészt civilek dolgoznak: műszaki menedzser, gyógytornász, divattervező is van a csapatban többek között. Sokan évről évre visszajárnak önkénteskedni. Ehhez nem kell paleontológusnak lenni, az elhivatottság, a jó kézügyesség és a türelem a legszükségesebb hozzávalók. Míg ott voltunk, a legtöbben másfél óra alatt fel sem keltek, bár volt szivacs a térdük alatt, kényelmes pozícióról egyáltalán nem lehet beszélni.

Dominik félig fekve egy repülő hüllő felkarcsontjának preparálásával küzd; eredendően műszaki menedzsernek készül, de állítása szerint már gyerekkorában ki tudta mondani azt, hogy paleontológus, és hobbiszinten azóta is képzi magát. Idén már harmadszor jött el az ásatásra. Egyszer az ELTE Őslénytani Tanszékén bámészkodott, és mivel azt hitték, hogy odavaló diák, beengedték. Arra volt kíváncsi, hogy van-e olyan leletanyag, amit megnézhet laikusként, aztán nem sokkal később felajánlották neki, hogy menjen el Iharkútra.

„Ide bárki jöhet, ha elmúlt 16 éves, de csak akkor, ha lelkesen végzi a munkát. Nem lehet hibázni, mert tényleg bármelyik pillanatban belebotolhatsz olyan csontba, amilyet ezelőtt soha nem talált senki, és később sem fog. Annyira egyedi leleteink vannak, hogy még Kínából és Argentínából is jönnek kutatók. Húsz éve találtunk egy repülő hüllőhöz tartozó állkapcsot, és azóta se került elő hasonló, csak töredékeit ismerjük” – mondja Ősi.

A paleontológusok munkájába időnként civilek is bepillanthatnak az ásatást bemutató nyílt napokon – most augusztus első hétvégéjén, szombaton és vasárnap lesz rá alkalom – , de senki ne számítson színes gumidínókkal teleszórt parkra. „Mi azt akarjuk átadni, hogyan dolgozik egy őslénykutató. Megmutatjuk, hogy jutunk el attól a pillanattól, hogy megtaláljuk egy dínó csontját, addig, hogy meghatározzuk, hogyan nézett ki, mivel táplálkozott. Bemutatjuk, milyen eszközökkel dolgozunk, hogyan lehet letisztítani egy csontot, hogyan határozzuk meg, milyen fajhoz tartozik, és hogyan lesz ebből egy rekonstrukció, egy múzeumban kiállított négyméteres csontvázmodell” – mondja Ősi.

Az ásatással centiről centire haladnak, a leleteket begyűjtik, rendszerezik és mindegyik helyét GPS-szel is rögzítik. A közismert őslényfajok közül itt egy sincsen, Triceratopsot vagy Stegosaurust soha nem is fognak kiásni a Bakonyban, de éppen az egyedi élővilága teszi különlegessé ezt a lelőhelyet. A kréta korban egy sziget része volt a Bakony is, ami meg is magyarázza az egyediséget. Legalább egy tucat fajt csak itt írtak le, mint például a Hungarosaurus tormai páncélos dinoszauruszt, az Iharkotusuchus makadii nevű krokodilt, a Bakonydraci galaczi nevű repülő hüllőt, vagy az Ajkaceratops kozmai nevű növényevő dinoszauruszt, amelyek nevükkel a vidéket is megidézik. Ne hagyjuk ki a Foxemys trabanti teknőst sem, amelyet az ásatásokon használt strapabíró Trabantok után neveztek el.

A kutatók évente 800-900 maradványt ásnak ki, de a terepen töltött napok után még rengeteg a munka. A Magyar Természettudományi Múzeumba kerülő leleteket rendszerezni kell, a fontosabbakat össze kell hasonlítani külföldön megtalálható leletekkel, és még csak ezután következhet a tanulmányírás. Éppen ezért nem is hosszabb az ásatás két-három hétnél.

Az ásatás huszonöt éve tart, és a kutatók hisznek abban, hogy még mindig tartogat számukra meglepetéseket a harminc centiméternyi vastag üledékes kőzet. „Még mindig nagyon sok kérdés van. Huszonnégy éve tudjuk, hogy ezen a területen is volt egy csúcsragadozó, nevezzük most helyi T. rexnek, de valójában biztosan nem erről a fajról van szó. A három-négy centis fogai gyakran előkerülnek, töredékes végtagcsontot és egy-két olyan koponyaelemet is kiástunk, ami valószínűleg ehhez az állathoz tartozik, de nem ismerünk belőle többet. Van róla elképzelésünk, de jó lenne találni egy állkapcsot vagy egy koponyát” – mondja Ősi.

Az állhatatosságuk már eddig is kifizetődött, 2018-ban például találtak egy olyan krokodilkoponyát, amelyhez Európa-szerte nem volt hasonló korú, majd három napra rá egy másik krokodilkoponya került elő, amellyel egy egész krokodilcsoport evolúciós történetét tudták pontosítani. Ez utóbbi krokodilt még 1870-ben írták le Ausztriában, de csak egy alsó állkapocs volt meg belőle, és egy másik csoporthoz tartozónak gondolták.

„Mindig reménykedünk benne, hogy előkerül egy olyan lelet, ami egy nagy darabja a puzzle-nak. Ha ilyen tempóban haladunk, akkor még vagy 80 évre elegendő munka van itt. Bízom benne, hogy itt tudok lenni a végéig, bár 44 évesen erre azért kevés az esély, de remélem, az utókor nélkülem is folytatja az ásatást” – mondja Ősi Attila.

A következő évtizedekben is biztosan előkerülnek még a tavi vagy folyóban élő állatokhoz tartozó koprolitok, amelyekből következtetni lehet arra, hogy mivel táplálkoztak az egykori élőlények, milyen növények éltek itt. „Minket nemcsak az egyes lények érdekelnek, hanem minden olyan dolog, ami valami adalékot szolgáltat az egykori világról, az élőlényközösségekről, legyenek ezek pollenszemcsék, fosszilis ürülék, növényi gyantát őrző borostyán vagy csigahéj” – foglalja össze kutatási céljaikat Ősi.