Augusztus elsejével el is használtuk a Föld éves erőforrásait

2024. augusztus 1. – 12:56

Másolás

Vágólapra másolva

A Global Footprint Network adatai szerint az emberiség globális fogyasztása idén augusztus elsején lépi át azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni – innentől az év hátralévő részében bolygónk természeti „tőkéjét” fogyasztjuk, ami hosszú távon fenntarthatatlan. A túlfogyasztás napja évről-évre egyre korábbra tolódik: 1970-ben még december 23-án, tavaly már augusztus 2-án értük el a Föld számára maximálisan tartható fogyasztás szintjét.

A WWF azt írja, a világszintű átlaghoz képest a magyar adat még rosszabb: nálunk idén már május 25-én eljött a fordulópont. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztásunk még tovább nőtt a tavalyihoz képest, amikor még május 30-ra esett a túlfogyasztás hazai napja. Ez azt is jelenti, hogy ha mindenki úgy élne, mint mi, akkor kevesebb mint öt hónap alatt éltük volna fel a Föld egész éves erőforrásait.

A túlfogyasztás mérsékléséhez elengedhetetlen lenne egy rendszerszintű változás, paradigmaváltás a gazdaságban, a pénzügyi ösztönzők és a szakpolitikai keretek teljes újragondolása. A WWF szerint ugyanakkor a rendszerszintű változások mellett nem szabad lebecsülni az egyéni fogyasztók szerepét: az energiafogyasztás csökkentésével, a hulladék minimalizálásával, a helyi, szezonális élelmiszerek fogyasztásával vagy az impulzusvásárlás kerülésével mindannyian hozzájárulhatunk a globális erőfeszítésekhez és későbbre tolhatjuk a túlfogyasztás napját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!