Sikeresen debütált Kína olvadásbiztos atomreaktora

2024. július 21. – 16:05

Másolás

Vágólapra másolva

Sikeres volt az első olyan atomreaktor tesztelése, amelyet vészhelyzet esetén sikerült passzívan lehűteni. Ezzel megépült az első olyan atomreaktor, amelyben nem áll fenn az olvadás veszélye. Az új atomreaktor teljesen új tervezést igényel, tehát régebbi atomreaktorokat nem tudnak majd átalakítani, de a precedens megváltoztathatja a jövőben az atomreaktorok építését.

A legtöbb modern atomreaktor olyan hűtőmechanizmusra támaszkodik vészhelyzet esetén, amely emberi beavatkozást igényel. Az atomreaktorokban gyakran használnak vizet vagy folyékony szén-dioxidot hűtőközegnek, de ezekhez általában szükség van külső energiaforrásra is.

Ha ezek a rendszerek meghibásodnak, a reaktor túlhevül, ez pedig robbanáshoz vagy túlmelegedéshez vezet. Ez történt a 2011-es fukusimai reaktornál is, ahol az áramellátó egység kiesése olvadáshoz vezetett.

Az újfajta reaktorkonstrukcióban a tervezők az úgynevezett „kavicságyas reaktorra” építettek. Ennek lényege, hogy a reaktor magától leáll, ha megszűnik a hűtőrendszer működése. A kavics szó arra utal, hogy az eddig használtakkal ellentétben az új reaktorba nem nagy energiasűrűségű üzemanyagrudakat raktak, hanem kis energiasűrűségű, de sok kicsi, kavicsszerű tartályt. Ezek kis mennyiségű uránt tartalmaznak, grafittal körbevéve.

Az új formátum segíthet lassítani a nukleáris reakciót és a magasabb hőmérsékletnek is könnyebben ellenáll. Az alacsonyabb energiasűrűség miatt könnyebben kivitelezhető a természetes hűtési folyamat is.

Németországban és Kínában is építettek már kisebb, működő prototípusokat, de teljes atomreaktorban nem sikerült még bizonyítani a mostani esetig, hogy valóban biztonságos.

A Santungban lévő atomreaktor tesztelését 2023 decemberében kezdték el. Arra jutottak, hogy az új rendszer képes lehűteni magát, az áramellátás megszűnéséhez képest pedig 35 percen belül képes stabilizálni a maghőmérsékletet is.

(NewScientist)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!