Egy okosgyűrű mind fölött vagy túlárazott hangulatékszer? Megnéztük a Samsung Galaxy Ringet

2024. július 10. – 15:01

Egy okosgyűrű mind fölött vagy túlárazott hangulatékszer? Megnéztük a Samsung Galaxy Ringet
A Galaxy Ring három színben érkezik a piacra, csak a magyarra nem – Fotó: Nagy Nikoletta / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Samsung legnagyobb dobása a legújabb termékeit bemutató idei Galaxy Unpacked eseményen kétségtelenül a régóta várt Galaxy Ring okosgyűrű volt, ami – mint kiderült – egyelőre nem érkezik Magyarországra, és az ára is valószínűleg sokkal borsosabb lesz, mint amire eredetileg számítani lehetett. A Samsung elsősorban az egészség-ökoszisztéma részének vagy ahhoz belépő eszköznek szánja a Ringet, ami az órákhoz képest jóval kevesebbet tud, és egyelőre nem is igazán látni a hasznát – esetleg azoknak a sportolóknak lehet hasznos, akik nem akarják a robusztusabb okosórájukat egész nap hordani, viszont az egészségkövetésről nem szívesen mondanának le mondjuk alvás közben. Az okosgyűrűk egyébként, bár valószínűleg eredetileg senki nem számított erre, egyre nagyobb szeletet vágnak maguknak a viselhető okoseszközök piacából.

A Galaxy Ring három színben érkezik (matt titánezüst, fényes titánarany és matt titánfekete), a súlya pedig méretétől függően 2,3 és 3,0 gramm között mozog, ami biztosítja, hogy hosszú távon is kényelmesen viselhető legyen, nem nehéz az ujjnak, és ha az ember megszokja, olyan, mintha ott sem lenne. Az eszköz 9 különböző méretben érkezik a piacra, a méretválasztáshoz egy gyűrűkészlet ad segítséget – érdemes ezzel játszani, mert nincs átfedés a hagyományos gyűrűméretek és az okosgyűrű méretei között.

A gyűrűméretet ilyen mintákkal lehet kiválasztani – Fotó: Nagy Nikoletta / Telex
A gyűrűméretet ilyen mintákkal lehet kiválasztani – Fotó: Nagy Nikoletta / Telex

A Samsung párizsi bemutatóján, az Unpacked esemény előtt megtapogathattuk a gyűrűket, amelyek kézbe véve és viselve kétségkívül nem zavarók a kis súlyuk miatt, viszont pontosan ezért elsőre kicsit gagyinak, műanyagnak hatnak, de talán ezeknél az eszközöknél egyelőre nem is a külcsín, hanem a belső tudás a húzóerő. A gyűrűtest kicsit homorú, nagyjából olyan, mint egy otrombább karikagyűrű, férfi kézen sokkal jobban mutat, mint egy vékonyabb női ujjon.

Az eszköz 10ATM vízálló, vagyis 100 méteres mélységig bírja a strapát (igaz, ezt csak 10 percig garantálja a gyártó), úszás közben sem kell levenni, értelemszerűen a napi zuhanyzás nem árt neki. A gyártó azonban figyelmeztet: a gyűrű vízállósága idővel változhat, jelentsen ez bármit is. A strapabíróságot az 5-ös fokozatú titánborítás biztosítja.

A gyűrű a gyártó szerint akár hét napig is bírja egy töltéssel, igaz, ezt a Samsung a 12-es és a 13-as méretű eszközökre ígéri csak, és felhívja a figyelmet, hogy az akkumulátoridő a gyűrű méretével változhat. A speciálisan neki tervezett gyorstöltőkkel azonban 80 perc alatt teljesen feltölthető. A legalacsonyabb akkumulátorkapacitás mérettől függően 17, a legmagasabb 22,5 milliamperóra. Az eszköz egy átlátszó tokban érkezik, ami egyben egy visszafogottan dizájnos a töltőpanel is, USB-bemenettel.

De mire is jó tulajdonképpen egy ilyen gyűrű?

Gyakorlatilag az alap egészségmérésekre: az alvásminőség figyelése, a cikluskövetés, a pulzusszámfigyelés és az energiaszint-mérés az, ami igazán hasznos lehet – ezek persze a Galaxy Watch-okban is megtalálhatók, ráadásul sokkal jobb szenzorokkal, de ha valaki nem akar órát hordani, és nem zavarja, hogy a gyűrű némileg kevesebbet tud, mint egy okosóra, akkor neki jó választás lehet egy ilyen eszköz, illetve azoknak is hasznos lehet, akik komolyabb sportórát hordanak, de egészségkövetésre nem akarják mindig viselni.

A mesterséges intelligenciával megtámogatott alvásfigyelés például a horkoláselemzés mellett új alvásméréseket is képes rögzíteni, így az alvás közbeni mozgást, a lefekvéstől az elalvásig számított időt, az alvás közbeni pulzust, illetve a légzésritmust is. Ennek segítségével a gyűrű, illetve inkább a vele összeköthető Samsung Health alkalmazás részletes elemzést nyújt az alvás minőségéről. A Samsung egyébként is nagy hangsúlyt fektet mostanában az alvásminőség monitorozására, mind a gyűrű, mind az okosórák esetében ezt hangsúlyozták ki a cég dolgozói, és a mesterséges intelligencia alapú elemzések nagy része is erre gyúr rá. A gyűrű is kínálja az okosórák egyik leghasznosabb funkcióját, az alvásminőséget javító ösztönző üzeneteket, amelyek gyakorlatilag tippek arra vonatkozóan, hogy a felhasználó hogyan tud jobban és pihentetőbben aludni. Ugyanígy tippek érkeznek az alkalmazásba az energiaszint javítására a wellness ajánlások segítségével, amelyek a gyártó szerint átfogó adatokon és egyéni érdeklődési körön alapulnak.

A gyűrűk átlátszó tokban érkeznek, ami egyben töltőként is funkcionál – Fotó: Nagy Nikoletta / Telex
A gyűrűk átlátszó tokban érkeznek, ami egyben töltőként is funkcionál – Fotó: Nagy Nikoletta / Telex

Kérdés persze, hogy ezek a tippek kinek hasznosak: a kielemzett alvási adatok segítségével bárki láthatja, ha például mindennap túl későn fekszik, vagy horkolás miatt gyakran felébred éjszaka, nem biztos, hogy szükség van ennek a szöveges elemzésére is. Azoknak talán hasznos lehet, akik most ismerkednek az egészségtudatossággal, olyanokat is ajánl ugyanis, hogy ne fogyasszunk nagyobb mennyiségű alkoholt alvás előtt, vagy hogy figyeljünk a megfelelő mennyiségű lépésszámra nap közben. Ez is azt igazolja, hogy a gyűrű inkább belépő szint az egészségesebb életmódra törekvőknek, aki pedig ennél többet szeretne, annak az okosóra lesz a jó választás.

A női cikluskövetés szintén a Galaxy Watch órák egy igencsak kedvelt funkciója, és a Galaxy Ring is megkapta: ez az éjszakai bőrhőmérséklet alapján kiszámolja a menstruációs és a termékenységi ciklust. A funkció a Natural Cycles fogamzásgátló applikációval együttműködve kínálja az előrejelzést, de persze nem orvosi pontossággal, így fogamzásgátlásra nem érdemes használni – ezt egyébként a gyártó ki is emeli a különböző disclaimerekben, ahogy a többi egészségkövető funkciónál is jelzi, hogy nem orvosi mérőműszerről van szó.

Az okosgyűrű megkapta a pulzusriasztásos funkciót és a pulzusszámfigyelőt, utóbbi olyan információkat árul el a szívritmusról, mint például a szívdobbanások száma percenként. Került bele automatikus edzésfelismerés is, illetve mindenki „kedvence”, a tétlenségi figyelmeztetés, amit általában elsőként szoktak kikapcsolni a felhasználók a Galaxy Watch-okon is, valószínűleg ez a gyűrűn sem lesz másképp.

Bár nem újdonság a gyűrűkeresés az ilyen eszközökben, mindenképpen hasznos, a Samsung Findon keresztül a Galaxy Ring is megkapta ezt a funkciót. Ez egy okosgyűrűnél mindenképpen előny, hiszen könnyebben hagyja el az ember a lakásban, mint a telefonját vagy akár az okosóráját, főleg akkor, ha eleinte még nem érzi komfortosnak a gyűrű viselését, és gyakrabban veszi le az ujjáról. Fontos viszont, hogy a Find My Ring azt mutatja meg, hogy a Galaxy Ring utoljára hol volt párosítva egy Samsung Galaxy készülékkel, tehát nem követi folyamatosan a gyűrű helyét.

Női kézen a gyűrű még egy vastagabb karikagyűrűhöz képest is nagynak hat – Fotó: Nagy Nikoletta / Telex
Női kézen a gyűrű még egy vastagabb karikagyűrűhöz képest is nagynak hat – Fotó: Nagy Nikoletta / Telex

És itt jön a sokszoros feketeleves: a Galaxy Ringet Samsung Galaxy okostelefonra tervezték, eredetileg arról is lehetett hallani, hogy csak ezekkel lehet párosítani is, bár ezt a párizsi helyszínen a Samsung dolgozói pontosították arra, hogy Android-alapú telefonokkal használható, nem biztos, hogy minden funkció elérhető lesz a nem Galaxy telefonokon. Kötelező viszont hozzá az Android 11 vagy frissebb operációs rendszer, és kitétel még a 1,5 gigabájtos memória is. Ezek nem nagy elvárások, de azért érdemes figyelni arra, hogy a régebbi telefonokkal valószínűleg nem lesz kompatibilis az eszköz.

A jelenlegi egyik legnépszerűbb okosgyűrű kétségkívül az Oura Ring. Az ebből épp legújabb harmadik generáció nehezebb, mint a Galaxy Ring (4-6 gramm a felhasznált anyagoktól függően), akkumulátoridőnek ez is hét napot ad meg átlagban, és 20-80 percet a teljes feltöltésre. Egyelőre úgy tűnik, hogy egészségfunkciókban az Oura előrébb jár, mint a Galaxy Ring, van benne például szív- és érrendszeri életkor-meghatározás és kardiokapacitási számítások a szív egészségének monitorozására, ez a Galaxy Ringből most még hiányzik. Ráadásul az Oura termékek iPhone-nal és Android telefonokkal is szinkronizálhatók, ami nagy előny ahhoz képest, hogy a Galaxy Ring rendesen megválogatja, milyen telefonokkal hajlandó közösködni. Az viszont biztos, hogy a Samsung most ráerősített a mesterséges intelligenciát használó elemzésekre, így ebben előrébb lehet, mint az Oura. A Ring így is inkább a Galaxy-ökoszisztéma részeként értelmezhető, mint különálló eszközként – annak, akinek (nem túl régi) Samsung telefonja van, ez nem lesz probléma, de aki csak magában vásárolná a gyűrűt, annak ellehetetleníti a használatát.

Előny viszont a Ring javára az, hogy míg az Oura és több másik okosgyűrű is előfizetéses alapon osztja meg az igazán részletes elemzéseket a felhasználóval, addig a Samsung nem tervez ilyet, minden funkció elérhető a gyűrű megvásárlása után teljesen ingyenesen.

Viszont Magyarországról nézve az eszköz legnagyobb hátránya az, hogy egyelőre itthon nem lehet majd kapni. Arról nincs információnk, hogy miért született meg ez a döntés, és arról sincs, hogy mikor változik a helyzet, de az biztos: a hazai boltokban most még nem érdemes keresni. Külföldön az ára 299 dollár lesz, ami az Ourával helyezi egy szintre.

Munkatársunk a Samsung meghívására és költségén vet részt az eseményen. A cégnek a cikk tartalmába nem volt beleszólása.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!