Egy sivatagi moha akár még a szélsőséges marsi körülményeket is túlélné

2024. július 2. – 13:11

Másolás

Vágólapra másolva

Kínai kutatók arra jutottak, hogy a Syntrichia caninervis nevű sivatagi moha akár még a Marson is életben maradna – írja a Guardian. Azért vizsgálták, hogy a Mojave-sivatagban és az Antarktikán őshonos moha hogy bírja a szárazságot, fagyot és sugárzást, hogy közelebb kerüljenek a földönkívüli kertészkedéshez.

Ez egy fontos lépése lenne annak, hogy meghódítsunk más bolygókat, ugyanis a növények szén-dioxidból és vízből oxigént csinálnak, és nem utolsó sorban gyakran még meg is lehet enni őket. Ez erre a mohára pont nem igaz, de az oxigéngyártásban talán bevethető lenne, és a talajt is tápanyagdúsabbá tehetné a többi, máshogy hasznos növény számára.

Fotó: Sheri Hagwood / USDA-NRCS PLANTS Database / Wikipedia
Fotó: Sheri Hagwood / USDA-NRCS PLANTS Database / Wikipedia

A kutatók azt írták, hogy a moha nemcsak túlélte a zord körülményeket, hanem még nagyon gyorsan helyre is állt, még a szinte teljes kiszáradás után is. Amikor öt évig tartották -80 fokon vagy 30 napig -196 fokon, szintén összeszedte magát, miután normális körülmények közé került. Emellett még 500 Gy gammasugárzással is bombázták, ami nemhogy rontott volna a moha állapotán, hanem még gyorsabban is növekedett tőle.

Ezek után olyan környezetbe helyezték a mohákat, ami nagyon hasonlít a Marson tapasztalhatóra. A növények mindezt jól viselték, és amint visszatértek a földi körülmények közé, felépültek.

Bár az eredmények bíztatóak, szakértők rámutattak, hogy ez csak az első lépés, nincs megoldva a marsi salátaellátás, és nem állunk még készen a Mars terraformálására. Például már csak azért sem, mert a kutatók nem marsihoz hasonló talajt használtak, amikor stressznek tették ki a növényeket, majd sima földi homokba költöztették át azokat, ahol a mohák kiheverhették a megpróbáltatásokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!