Nem ér semmit, ha napi szinten szedünk multivitaminokat

2024. június 27. – 11:51

Másolás

Vágólapra másolva

Egy 400 ezer ember bevonásával végzett nagy kutatás azt mutatta ki, hogy nincs valódi egészségügyi előnye annak, ha naponta szedünk multivitamint, írja a Guardian.

A tanulmány arra jutott, hogy nemhogy nem segíti az élethossz növelését, de még növelheti is a korai halálozás kockázatát a napi szintű multivitaminozás. Az amerikai kutatók 400 ezer egészséges felnőttön elemezték a multivitamin hatását két évtizeden keresztül. Az eredmény szerint a kutatók nem támogatják a multivitamin napi szintű szedését. Hozzávetőlegesen: az Egyesült Államokban a felnőttek harmada szed naponta multivitamint, az Egyesült Királyságban a felnőttek csaknem fele használ multivitamint vagy étrend-kiegészítőt.

A kutatók arra jutottak, hogy az az étrend-kiegészítőkkel a baj, hogy fontos kiegészítők hiányozhatnak belőlük: míg például a béta-karotin természetes formájában csökkenti a rák kockázatát, addig a béta-karotin-kiegészítő növelheti azt. A kutatók a 20 éves adatokat áttekintve azt látták, hogy 4 százalékkal magasabb volt a halálozási kockázat a napi multivitamint szedők körében a követésük kezdeti éveiben. Ez persze nemcsak azt jelentheti a tudósok szerint, hogy növeli a multivitamin a kockázatot – arra is mutathat, hogy az emberek akkor kezdenek el multivitamint szedni, amikor súlyos betegek lesznek.

A vitaminok ettől függetlenül lehetnek hasznosak, anélkül is, hogy csökkentenék a korai halálozás kockázatát. Egy 2022-es tanulmány például kimutatta, hogy a multivitaminok lassíthatják az időskori kognitív leépülést. Az viszont biztos, hogy a multivitaminok valójában nem segítenek és túlértékeltek is – mondta Dr. Neal Barnard, a George Washington Egyetem orvostudományi adjunktusa. Szerinte „ahelyett, hogy multivitaminokat szednénk, egészséges ételeket kellene fogyasztanunk”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!