Egy új vérvizsgálat 100 százalékos pontossággal, évekre előre jelzi a mellrák kiújulását

2024. június 3. – 16:29

Másolás

Vágólapra másolva

Egy új vérvizsgálat évekkel azelőtt megjósolhatja, hogy a mellrák kiújul-e, mielőtt az egyéb vizsgálatokon láthatóvá válna – írja az Independent.

Az úgynevezett „ultra-érzékeny” teszt a daganat DNS-ének nyomait még a kiújulás előtt kiszűrheti, amikor a daganatot még könnyebb kezelni. A teszt százszázalékos pontossággal előre jelzi, hogy mely betegeknél fog visszatérni a rákos megbetegedés, így még azelőtt elkezdhető a kezelés, mielőtt a rák gyógyíthatatlanná válna.

A londoni Institute of Cancer Research (ICR) kutatócsoport 78, a korai emlőrák különböző fázisaiban szenvedő páciensen végezte el a vizsgálatot. A teszt 1800 olyan mutációt keres a vérben, amelyeket a rákos sejtek bocsátanak ki. A vizsgálat 11 nőnél már sikeresen megtalálta ezt a bizonyos ctDNS-t, náluk a mellrák vissza is tért. A többi nő közül viszont senkinek sem újult ki a betegsége.

A vérmintákat egyébként a diagnózis felállításakor, majd a műtét és a kemoterápia után is megvizsgálták. Ezeket a vizsgálatokat a következő egy évben háromhavonta, majd a következő öt évben hathavonta megismételték.

A vérvizsgálat átlagosan 15 hónappal azelőtt mutatta ki a rákot, hogy a tünetek megjelentek volna, vagy az a vizsgálatokon is megmutatkozott volna.

A legkorábban pedig 41 hónappal azelőtt jelezte a vérvizsgálat a kiújulás lehetőségét, mielőtt bármilyen más hagyományos vizsgálat kimutatta volna. Dr. Isaac Garcia-Murillas vezetőkutató arról beszélt, hogy az emlőrákos sejtek a műtét és más kezelések után is a szervezetben maradhatnak, de ezekből a sejtekből olyan kevés lehet, hogy az utóvizsgálatokon nem mutathatók ki. Elmondta, hogy ezek az új típusú vérvizsgálatok jobb opciót kínálhatnak azon betegek hosszú távú kezeléséhez, akiknél a rák visszatérésének kockázata magas.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!