Ez a legtávolabbi galaxis, amit le tudunk fényképezni

2024. május 31. – 12:49

Másolás

Vágólapra másolva

Még régebbre látott a James Webb űrteleszkóp a világűrben, mint eddig: olyan galaxist fotózott, amely mindössze 290 millió évvel keletkezett az ősrobbanás után, írja az AFP.

A Webb-teleszkóp 2022-es indulása óta a tudományos áttörések új korszakát nyitotta meg, minden eddiginél messzebbre tud tekinteni az univerzumban, ami egyúttal azt is jelenti, hogy képes visszanézni az időben.

Egy csillagászokból álló nemzetközi csoport először 2023 elején vette észre a JADES-GS-z14-0 nevű galaxist, de további megfigyeléseket rendeltek el, hogy megbizonyosodjanak arról: valóban ennyire régi, és nem pedig valami zavarba ejtő, furcsa mérési hiba.

„A jelek forrása meglepően fényes volt, amire nem számítottunk volna egy ilyen távoli galaxisnál, és nagyon közel volt egy másik galaxishoz, így a kettő egy nagyobb objektum részének tűnt” – mondta Stefano Carniani, a kutatásban résztvevő egyik csillagász.

Mire a legtávolabbi galaxisok fénye eléri a Földet, az univerzum tágulása miatt megnyúlik, és a fényspektrum infravörös tartományába tolódik, amelyet Webb példátlan tisztasággal képes észlelni.

A csapat októberben, majd januárban is megerősítette a megfigyeléseket. Kiderült, hogy a JADES-GS-z14-0 tényleg megdönti a legrégebbi ismert galaxisokra vonatkozó korábbi rekordot, amelyet eddig a JADES-GS-z13-0 tartott. Ez 320 millió évvel az ősrobbanás után keletkezett.

„Ha az univerzum egy kétórás film lenne, akkor ez a galaxis az első két és fél percből való” – mondta Kevin Hainline, az Arizonai Egyetem egyik munkatársa, aki szintén részt vett a megfigyelésben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!