Megint nem sikerült Észak-Koreának a kémműholdfellövés

2024. május 28. – 04:55

Megint nem sikerült Észak-Koreának a kémműholdfellövés
Egy Észak-Koreából felszálló, majd felrobbanó repülő tárgy egy Kínából készült fényképen május 27-én – Fotó: Ichiro Ohara / Yomiuri / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A fellövés után nem sokkal felrobbant az Észak-Korea új felderítő katonai műholdját szállító rakéta – írja az észak-koreai állami hírügynökség alapján a Sky News. Az új fejlesztésű hordozórakéta a repülés első szakaszában felrobbant, Dél-Korea vezérkari főnökei szerint a fellövés után két perccel már meg is találták a törmelékét a tengerben.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a rakéta Észak-Korea egyik északnyugati tartományából indult, az ország repülési központjából. A fellövés hírére Japán figyelmeztetést küldött az okinavai lakosainak, hogy keressenek menedéket, mert nem volt biztos, hogy nem rakétatámadásról volt szól. Ezt a figyelmeztetést hamar visszavonták, amikor látszott, hogy bármi is legyen, nem fog átrepülni a szigetország felett.

A japán köztévé, az NHK szerint első vizsgálatok szerint a probléma a nemrég kifejlesztett motorral lehetett, de még nem zártak ki minden lehetőséget. A védelmi minisztérium egyik tisztviselője azt mondta, hogy még elemzik, hogy ha műholdról van szó, akkor pontosan milyenről.

Felvételeken látszik, ahogy Észak-Korea és Kína határánál egy narancssárga folt szeli át az éjszakai eget, majd hirtelen lángba borul. A narancssárga lángok alapján következtet arra a japán védelmi minisztérium, hogy kigyulladhatott a folyékony üzemanyag.

Az észak-koreai vezetés hétfőn jelezte a Japán kormány felé, hogy még június 4-e előtt fellőnek valamit. Korábban több kísérletük is sikertelen volt, de novemberben sikeresen felbocsátottak egy hasonló felderítő műholdat.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2006-ban olyan szankciókat vetett ki Észak-Koreára, amik miatt többek között nem nagyon tudnak katonai eszközöket vásárolni. Kim Dzsongun nemrég a hasonló – bár nem ENSZ-es – szankciók alá vont Oroszországba látogatott, ahol Vlagyimir Putyin megígérte, hogy segít Észak-Koreának műholdakat fejleszteni. Az nem derült ki, hogy ez miben merül ki, de előfordulhat, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja megszegheti az Észak-Koreát érintő szankciókat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!