A négyperces napfogyatkozás során kutatók az állatok zavarodottságát és a napkoronát is vizsgálják majd

2024. április 7. – 11:24

A négyperces napfogyatkozás során kutatók az állatok zavarodottságát és a napkoronát is vizsgálják majd
Napfogyatkozás 2017. augusztus 21-én Oregonban – Fotó: Jason Redmond / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Helyi idő szerint hétfőn teljes napfogyatkozás lesz az Egyesült Államokban, és ahogy a Hold kitakarja majd a Napot, négy percre teljes sötétségbe borul Észak-Amerika egy része. Míg sok millióan csak magát az eseményt csodálják majd, mások olyan tudományos kísérleteket terveznek, amikhez ilyen ritka sötétségre van szükség – írja a BBC.

Lesz kutató, aki a hétfőt egy állatkertben tölti majd, mert a korábbi (például 2017-es) napfogyatkozás során a galápagosi óriásteknősök egészen bizarr viselkedést tanúsítottak. Pontosabban, vadul párzani kezdtek. A flamingók a fiókákat egy helyre terelték, körbeállták őket, és mind az eget figyelték, mintha egy ragadozót próbáltak volna meg kiszúrni.

A gorillák nem stresszeltek ennyit, egyszerűen elindultak az alvóhelyükre, és elkezdték a lefekvési rutinjukat, mert a hirtelen sötétség felborította az alvásritmusukat. Egy éjszakai madár, a bagolyfecske – ami gyakran rohadó fatuskónak álcázza magát – felébredt a sötétben, és vadászni indult, de amint a Nap kicsúszott a Hold takarásából, gyorsan újra fának álcázta magát.

Bár ki lesz takarva, a jelenség remek alkalmat ad arra, hogy a Nap bizonyos részeit vizsgálják. Texasi csillagászok például a napkoronát figyelik majd, az Aberystwyth Egyetem kutatói és a NASA pedig a csillagból kilökődő plazmát, a napszelet vizsgálják majd. Huw Morgan, az egyetem fizikusa azt mondta, hogy rengeteg pénzt fordítottak arra, hogy ki tudják használni a néhány perces eseményt.

Sokan a napfogyatkozás rádiózásra gyakorolt hatását fogják vizsgálni, a NASA pedig egy sugárhajtású repülőt is felküld, hogy 15 kilométeres magasságból fotózza az eseményt. Egyrészt így biztos nem marad le róla, mert a kameráját nem akadályozzák majd a felhők. Emellett mivel több mint 700-zal repül, kicsit tovább (6,5 percig) látja tudja majd követni a napfogyatkozást, mint azok, akik az otthonukból nézik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!