Megpróbálják megmenteni, ami a magyar Amazonasból megmaradt

Európa Amazonasa – így is szokták emlegetni a délnyugat-magyarországi Dráva-szakaszt, ami harminc-negyven évvel ezelőtt még teljesen máshogy festett, mint most. A környéket ártéri puhafás ligeterdők, éger- és kőrisligetek és láperdők uralták, ezeket rétek, legelők tarkították. A helyi gazdálkodók azonban idővel csatornákat ástak, hogy el tudják vezetni a vizet, és minél nagyobb területen erdőgazdálkodást vagy földművelést végezhessenek. A folyó mellékágait megszüntették, a partszakaszt kövekkel védték az áradásoktól. Régen az állattartás is népszerű volt itt, ez viszont mára szinte teljesen visszaszorult, és a nem természetvédelmi területeken két hasznosítási módszer maradt: a fakitermelés és a földművelés.

Más nagy magyarországi folyókhoz képest a Dráva kevésbé szabályozott, magán viseli a természetesen áramló folyók egyes vonásait, ezért nagyon alkalmas a helyreállításra – a WWF Magyarország a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatósággal, a Hrvatske Vode horvát vízügyi kezelővel és a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt.-vel együtt pontosan ezt demonstrálta az idén márciusban lezáruló WiseDrava LIFE-fal: a 2018-ban indult projekt élőhely-helyreállításokat végez a Dráva menti mintaterületeken.

Alapvetően háromféle beavatkozásról van szó:

• Az egyik nem a közvetlenül a Dráva-parton lévő élőhelyek állapotát célozza, hanem olyan, gazdálkodás és természetvédelem által is kezelt területet, ahol viszonylag kicsi, olcsó és könnyen kezelhető beavatkozásokkal lehet javítani a vízvisszatartáson. Ez a helyszín a Lankóci-erdő.
• A másik a mellékágak visszacsatolását modellezi, ez azért fontos, mert ezek maguktól már nem alakulnak ki, de fontos szerepük van a parti élőhelyek egészségében.
• A harmadik módszerrel a Dráva szabályozott medrét vizsgálták. A szabályozás során ugyanis a folyónak korábban főmedret választottak ki, a mellékágakat elvágták, és parti kövezéssel védték a folyópartot, hogy a vízpart közelében lévő gazdálkodási területeket és településeket ne árassza el a folyó. A Dráva nagy része azonban magaspart, így ma már érdemes felülvizsgálni, hogy szükség van-e ilyen szabályozásra, ezért a projekt a funkciójukat vesztett szabályozókat visszabontja, vagy magasságukat csökkenti annak érdekében, hogy a folyó oldalazó irányú munkavégző képessége helyreálljon, és minél több területet adjanak vissza a folyónak, illetve hogy a parti élőhelyek vízellátottsága javuljon.

A WWF körbevitt minket a helyreállítási munkák két pontján, a Lankóci-erdőben és a Heresznye mellett újonnan kikotort mellékágnál.

Szárazadó láperdők megmentése

A Lankóci-erdő már a Duna–Dráva Nemzeti Park megalapítása előtt védett terület volt, 1991-ben nyilvánították annak. Ez a vizes élőhely a Dráva egykori árterén helyezkedik el, a somogyi dombok felől folyó vízfolyások levezető vizei itt is áthúzódnak, és a Dráva felé folynak tovább. A terület nagy részét ártéri ligetes erdők és nedves rétek, illetve ezeket szabdaló legelők és rétek borítják – illetve borították, egészen addig, amíg a Dráva vizét el nem kezdték elvezetni a területről.

„A Lankóci-erdőben egy csatornát építettek az 1900-as években, amikor az erdőtől észak felé húzódó vasútvonal készült. Akkor indultak meg a lecsapolási munkák. Ez egy egyenes csatorna, ami részben a dombsor felől, részben máshonnan érkező vizeket is összefogja és levezeti. Az elmúlt másfél évtizedben a terület szárazodását kezdték megfigyelni. Az erdőterület Natura 2000-es védettségű, és vannak benne fokozottan védett zónák is. Nagy része nemzeti park, illetve a SEFAG Zrt. kezelésében áll, ezenkívül vannak magánkézben lévő erdők és gazdálkodói területek is” – mondta Gruber Tamás, a WWF Magyarország Élő folyók programvezetője, aki szakértőként kísért el minket a túrára.

A vízelvezetés és a csökkenő csapadék miatt a terület szárazodni kezdett, eltűnt az élőhelyeket fenntartó víz, ami a gazdáknak jó, a környezetnek viszont egyáltalán nem. Bár a területen a körülmények változása miatt megjelentek az inváziós növény- és állatfajok, korántsem olyan mértékben, mint más, hasonló erdős területeken – egy apró, talán félhektáros szakaszon találtak csak a szakemberek akácot, amit rögtön el is tüntettek, és visszaültették az őshonos fafajokat. A projektben részt vevő szervezetek remélik, hogy a munkájuk segíthet visszaállítani az élőhely eredeti, pár évtizeddel előtt még fellelhető állapotát.

A projekthez a szakértők LiDAR távérzékelő módszerrel térképezték fel azokat a területeket, amelyek nincsenek magánkézben – a munkákhoz mindössze egy olyan apró földszakaszt kellett megvásárolniuk, ami addig magántulajdonban volt. A LiDAR segítségével öt centiméter pontossággal meg tudták határozni a terület felszínmodelljét, hogy honnan folyik hová a víz, így azt is, hogy a rendelkezésre álló területek közül melyek a legalkalmasabbak a visszaállításra.

Sok fás liget még most is mutatja, hogy nézhetett ki az egész terület a lecsapolások előtt: a rövid túra során mintha egy teljesen más világba csöppentünk volna, gyönyörű lápvidékeket láttunk, mohával benőtt fákat, virágzó vízi növényeket, a kijárt utakon vadállatok tisztán kivehető nyomait. Bármennyire felszabdalt, termőföldekkel megszakított terep ez, ezeken a kis természetfoltokon látni, hogyan festene a környék, ha sikerülne helyreállítani a természetes környezetet. Rövid túrát tettünk a második világháború alatt kivájt Sárgáti-árkon keresztül egy rozoga vadászlesig, ahol kicsit magasabbról is láthattuk, milyen a táj képe a környéken: sással benőtt vizes területek váltják az ártéri erdőket. Minden csendes, csak a madárcsicsergés és a nem messze húzódó vasútvonal hangja ér el idáig.

„Egy ilyen égeres erdőnek nem az a sajátossága, hogy az év tizenkét hónapjában víz alatt van, a fák csak lassítják a víz lefolyását, a száraz időszakban pedig természetes folyamat hatására a felszíni vizek elfolynak és leszivárognak. A talpunk alatt nagyon vastag kavicságy húzódik, emiatt is van, hogy a felszíni és a talajvíz egyre mélyebbre száll. Ennek egyik oka, hogy a Drávával is elég közvetlen a kapcsolata a területnek, a folyó medermélyülése miatt pedig a talajvíz abba az irányba szivárog és egyre mélyebbre kerül” – mondta a WWF szakértője.

Az erdő 2500 hektáros területéből 80-100 hektárt, vagyis a teljes terület 5-10 százalékát érintve a WWF szakértői hat vízmegtartó műtárgyat helyeztek el, amelyek gyakorlatilag gátak a már meglévő csatornákon – kivéve a Dombó-csatornát. Ez már ugyanis akár érinthette volna a magánterületeket is, és fontos, hogy csak olyan helyszíneken dolgoztak a projekt ezen részében, amelyek nincsenek magánkézben, így egy gazda földjét sem árasztották el vízzel. A projekt kezdete előtt a WWF és partnerei tartottak tájékoztató fórumokat a helyieknek, eleinte vegyes volt a fogadtatás: voltak, akik az esőzések utáni vizes időszakra is panaszkodtak, de akadtak, akik szerint kezdeni kell valamit a szárazodással.

A vízmegtartó műtárgyak feladata az, hogy megakadályozzák, hogy a csapadék elhagyja a területet és visszafolyjon a Drávába. Ezekkel az eszközökkel átmenetileg több száz hektáron tartható vissza a lezúduló csapadékból származó víz, ezzel enyhítve a vízhiányos időszakok által okozott szárazodást. A korábban említett Sárgáti-árokban most azért volt kevés víz, mert a vízmegtartó csatornán felépített zsilip nem engedte azt elfolyni az erdős területről. Ezzel a vízgazdag időszakokat kicsit ki lehet tolni, ami segítség az ártéri területeknek. A cél az, hogy visszatérjenek vagy még jobban elszaporodjanak olyan állat- és növényfajok, amelyek a vízelvezetés előtt sokkal nagyobb számban voltak jelen, és hogy a szakértők minél inkább helyre tudják állítani az évszázad elején tapasztalt természeti körülményeket.

Ez a vízmegtartás, ahogy már említettük, az erdészeknek jó, hiszen vágáséletkorra egészségesebbek lesznek tőle a fák, a földműveseknek viszont már kevésbé, már ha a földhaszont és nem a természet helyreállítását nézzük. Az érintett terület nagyjából harmada van magánkézben, a beékelődött szántók tulajdonosait a legnehezebb meggyőzni arról, hogy a természetvédelemnek ilyen módon is van helye a környéken. Mezei Ervin, a Duna–Dráva Nemzeti Park tájegységvezetője azt mondta, hogy még az erdészeknek is nehéz elmagyarázni, miért is jó a restaurációs munka. „Itthon sok értékes, védelem alatt nem álló erdő van még mindig, de sajnos egyre kevesebb – ha valaki például Németországból idejön, rácsodálkozik, mert ott az ilyen területekből kevés van, és azok mind védettek” – mondta. Ezek megmentéséhez Somogy megyében a földművelést segítő európai támogatások kifejezetten kontraproduktívak, hiszen több művelt területet segítenek elő a környéken.

A Lankóci-erdő szerencsés helyzetben van, az erdőgazdálkodók sem igazán telepítenek inváziós, nem őshonos fafajtákat a területen. Egyrészt ezek nehezebben is élnek itt meg, másrészt az erdészek célja is az, hogy kevés energia- és pénzbefektetéssel minél jövedelmezőbb üzletet csináljanak. A környék jellemzője, hogy nagyobb területei a nagy állami erdészetekéi, és ezek szélén jelennek meg a kisebb cégek, a magánkézben lévő földterületek. Egyébként a magyar oldalt a horváttal összehasonlítva is érdekes mintázatokat lehet felfedezni: Magyarországon nagyobb, egybefüggő gazdaságok látszanak a térképeken is, míg a horvát területen inkább kisebb, mozaikos parcellákat találni – ez a szakértők szerint itthon a kommunista rendszer takarékszövetkezeteinek maradványa.

„Az állapotmegőrzés a célunk, nem az, hogy egy kiterjedt, érintetlen vizes élőhelyet hozzunk létre, hiszen egy ilyen kavicsos területen ez nem is lehetséges, elszivárogna a víz a területen – mondta Gruber Tamás. – A víz változatossága, dinamikája a fontos, a vizes időszakok elnyújtása, a változatos domborzat, mozaikos tájkép fenntartása. Szerencsére soha nem sikerült a területet teljesen lecsapolni, ennek ellenére most egyfajta kármentés történik. Viszont az még mindig jól látszik, hogy sok helyen a víz az úr.” Azt is elmondta, hogy az elvezetésen kívül nagy probléma még az is, hogy a lehulló csapadék egyre mélyebbre jut a talajban, nem marad meg a felszín közelében, ami növeli a lefolyás dinamikáját.

Újra mély mellékág és migránskerítés a határon

A magyarországi Amazonas kifejezés teljesen új értelmet kapott a másik bejárt helyszínen, a Heresznye település melletti mellékágnál: a folyó felé sétálva a metaforára rájátszva indás fák szegélyezték az ösvényt – és a bevándorlók visszatartását célzó szögesdrót kerítés. Utóbbi egyébként szépen demonstrálta, hogy ezen a környéken még mindig a természet az úr: bár a drót jelentős része vadiújnak tűnt, ezeket is benőtte már a növényzet, annyira, hogy néhol fel sem lehetett ismerni, mit látunk. Az országhatárt átlépve a horvát területen egy darabig igazi nehezített terepen haladtunk, ha nem tudtuk volna, hogy a mellettünk zúgó folyómedret mesterségesen bővítették ki, azt hihettük volna, hogy teljesen érintetlen természetbe csöppentünk.

Ezen a szakaszon a munka jelentős részét a Hrvatske Vode (a horvát vízügyi kezelőszervezet) végezte: helyreállította a Dráva egyik mellékágát nagyjából másfél kilométeres szakaszon, ami szintén a folyószabályozás káros hatásait hivatott ellensúlyozni.

„A folyó bal partján vagyunk jelenleg – mondta Gruber Tamás. – Ez a mellékág egy kiszélesedő területe, mindkét oldalon főként horgászatra használják az itt élők. A mellékág egy rövid szakasza Magyarországhoz tartozik, keresztezi az országhatárt, a felső része horvát felségterület, ami most már ezt a szigetet is érinti mellettünk. Korábban erre a szigetre be lehetett sétálni, mert csak egy vízfolyás választotta el a parttól. A mellékág átvágásával ez most már nem közelíthető meg száraz lábbal.”

A folyók nem tudtak szabadon folyni a korábbi szabályozások miatt, a mellékágak képződése pedig ma már ritka, ezért kulcsfontosságú a meglévők helyreállítása. A horvát és magyar területet is érintő, tényleg monumentális munka eredményeképpen javulhat majd a környező területek vízellátása, de a folyó medrébe visszajuttatott hordalék a Dráva hordalékháztartására is jótékony hatással lesz.

„Mivel a folyót korábban egy főmederbe kényszerítették, az olyan mellékágakat, mint amilyen a heresznyei is, nem tudta már alakítani. A visszacsatolás célja az volt, hogy viszonylag keskeny, de mély ágban tisztítsák ki az útját, hogy minél gyakrabban minél több víz tudjon bejutni a felvíz irányából. Cél volt az is, hogy minél kevesebb kotrási munkálatot kelljen végezni, ami a környezetet terheli. Mivel ez egy keskeny, de mély vezérárok, a módszer lényege az, hogy a folyó felülről később maga tudja mozgatni a mellékágat, és a folyó dinamikája éltesse majd magától” – mondta Gruber Tamás.

A mellékágon még jól látszik egyébként a mesterséges kialakítás, a partot még nem vette vissza a víz, de a szakértők szerint jó jel, hogy a sodrás erős, a meder aljáról pedig már kavicsokat is hoz fel az áramlat. Az új folyónak az árvízszabályozásban is jut majd szerep, segíteni fog elvezetni a Dráva vizét úgy, hogy közben nem sérül tőle a természetes környezet.

Szintén a folyó szabad folyását segítik elő a Felsőszentmárton és Vejti mellett megvalósult munkálatok, amelyek során korábban telepített, mára elavult folyamszabályozási kőműveket bontottak vissza. A beavatkozások eredményeként szintén javult az érintett mellékág és a Dráva parti részeinek vízellátása.

Gruber Tamás a Telex kérdésére azt mondta a horvátokkal jó az együttműködés. A legnagyobb nehézséget az okozta, hogy mindkét ország más elvárásokat támaszt a projekt elején és közben is születő tervekhez, jelentésekhez. Mivel ez a projekt érint magyar és horvát területeket is, mindkét ország illetékes szerveinek be kellett nyújtani a megfelelő dokumentumokat. Jellemzően a horvát oldal igényel több információt, emiatt pár hetes csúszással is számoltak a projektben, de végül sikerült behozni a késést, és március végén lezárulhat a munka. Ezután pedig nincs más hátra, mint várni – arra, hogy sikeresen helyreáll-e a korábbi természetes állapot, ahogyan az például a Lankóci-erdőben is megkezdődött, és hogy a korábban jelen lévő növény- és állatfajok visszatérnek-e vagy újra elszaporodnak-e a területen. Ezt a következő években a monitorozás során lehet majd pontosabban nyomon követni.