A rákos sejt olyan, akár egy terrorista: újabb és újabb funkciókat szerez, majd önpusztító lesz

„Jelen pillanatban olyan mennyiségű információ dől az orvostársadalomra, hogy az onkológusoknak háromhavonta újra kellene tanulni a teljes szakmát” – mondta Pankotai Tibor, a Szegedi Tudományegyetem kutatója, aki szerdán a szegedi JATE Klubban a daganatok kialakulásáról és gyógyításáról beszélt. Az eseményen ott volt Szentesi Éva író és rákedukációs aktivista is, aki pár éve maga is átesett a betegségen, és megosztotta tapasztalatait a jelenlévőkkel.

„Naponta tíz a hatodikon DNS-károsodás jön létre, és tíz a huszonnegyediken sejtünk van összesen” – mondja Pankotai. Ezeket a hibákat normál esetben a szervezetünk kijavítja. Száznegyven kulcsfontosságú, úgynevezett driver gén létezik, „ha valamelyik elromlik, jó eséllyel daganatos folyamat indul el”. A legnagyobb baj akkor van, ha pont azok a sejtek hibásodnak meg, amelyek a hibajavításért felelnek.

„A daganat saját sejtjeink elburjánzása. A sejtek elveszítik a szabályozott kontrollt, és elkezdenek osztódni” – magyarázza a rákkutató.

A folyamatot a terrorizmushoz hasonlítja: „egy sejt elindul egy útvonalon, újabb és újabb funkciókat szerez, majd a végén önpusztító lesz. Mint egy terrorista, elkezd radikalizálódni és komoly problémát okoz.”

„A daganatok száma folyamatosan emelkedik” – folytatja. Ennek az egyik oka az öregedő korfa, a 60–70 éves várható élettartam, amelyet a modern orvoslásnak köszönhetően értünk el, holott evolúciósan ennek a fele van bekódolva. Szintén növelhetik a rák esélyét a környezeti hatások, például az elektromágneses sugárzás, ezért lehet veszélyes, ha a zsebünkben hordjuk a telefonunkat, mutat rá a kutató.

A megelőzésben nagy szerepe lehet az életmódnak, mivel ez az a tényező, amit leginkább tudunk befolyásolni. Pankotai szerint

• az első és legfontosabb dolog a dohányzásról való leszokás,
• ezután következik a túlsúly és
• a túlzott alkoholfogyasztás leküzdése,
• valamint az egészséges étrend, például a zöldségek rendszeres fogyasztása.

Ez a négy együtt pedig akár negyven százalékkal csökkentheti a rák kialakulásának esélyét. Emellett azt tanácsolja, hogy szűrővizsgálatokra ne csak negyvenéves kor után, hanem már akár tizenévesen is járjanak az emberek.

Nincs két ugyanolyan daganat

Ha már kialakult a daganat, fontos, hogy megértsük, mi romlott el, és annak megfelelően kezeljük a beteget. „A daganat nem egy homogén szövet”, tehát nincs két ugyanolyan daganat, ráadásul „az áttét jó eséllyel sokkal agresszívabb lesz, mint az elsődleges daganat”, ezért kialakulása esetén más típusú terápiára lehet szükség.

Ennél talán még fontosabb, hogy korai stádiumban diagnosztizáljuk a rákot, ez akár kilencven százalékkal is megnövelheti a túlélés esélyét. A klasszikus módszerekkel elég későn lehet felismerni a problémát, a mellrákot szűrő mammográfiai gép például csak néhány millimétertől veszi észre a daganatot, ami már túl nagynak számít.

Célszerűbb ezért a modernebb megoldásokat alkalmazni, például testfolyadékokból, vérből, vizeletből mintát venni. „A folyadékbiopszia hónapokkal korábban észreveszi a daganatot, mint a képi diagnosztika. És a betegnél pár hónap nagyon sokat jelent a túlélésben” – mondja Pankotai. Ezt a módszert a daganat eltűnése után nyomonkövetésre is lehet használni, hogy áttétképződés esetén gyorsan tudjanak reagálni.

A daganatsejtek pusztulnak és a véráramban megtalálhatók, így lehet a vérvizsgálat alapján felismerni a daganatot. Pankotai továbbviszi az analógiát, szerinte

ez olyan, mintha a terroristát a levelezése alapján azonosítanánk. „Sokszor a zajban elveszik a valódi jel, jelenleg azon dolgozunk, hogy jobban ki tudjuk szűrni.”

„A molekuláris biológia olyan gyorsan fejlődik, mint az elektromos autók” – mondja a kutató. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy ami ma gyógyíthatatlan, arra két hét múlva már lesz gyógymód. „A kezelési protokollok is folyamatosan változnak, ma már sokszor kisebb dózisokat adnak, hogy ne legyenek olyan komolyak a mellékhatások” – teszi hozzá. Ugyanakkor a gyors ütemű fejlődés hatalmas kihívás elé állítja az orvoslást, nehéz naprakésznek lenni, ha folyamatosan új terápiás módszereket találnak ki, mutat rá.

Az a legkevesebb, hogy kihullik a hajad

Szentesi Éva még a hagyományos kezeléseket kapta, 2013-ban, 28 évesen diagnosztizálták méhnyakrákkal, amelynek egyik gyakori kiváltó oka, a HPV-fertőzés leggyakoribb fajtái ellen már 2014 óta ingyenes védőoltást kaphatnak itthon is tizenkét éves lányok.

„Az egy pozitívum, hogy életben vagyok, itt ülök és beszélek, de túl sok jót nem tudok mondani” – mondja az író, amikor a tapasztalatairól kérdezik.

„Ha most lennék beteg, akkor sokkal jobb esélyeim lennének, még akkor is, ha egy áttétes daganatról lenne szó” – állítja. Szerinte a gyógyulási folyamat is sokkal fájdalommentesebb lenne. „Találkoztam olyannal, aki azért nem fogadta el a kemoterápiát, mert nem akarta lelkileg vállalni, hogy elveszíti a haját. De az, hogy kihullik a hajad, az a legeslegkevesebb” – mondja. Neki sosem fordult meg a fejében, hogy emiatt visszautasítson egy kezelést, egyszer viszont le kellett mondania a terápiáról az erős mellékhatások miatt.

„A legutóbbi kezelések után négykézláb másztam ki a kórházból” – meséli. „Amikor huszonnyolc adag sugárt kiírtak, az utolsó négyet nem vettem fel, mert azt éreztem, hogy nem bír ki többet a szervezetem. Az orvos meg akart győzni arról, hogy a huszonnégy adag olyan, mintha nem csináltam volna semmit. Én meg mondtam neki, hogy a huszonnégy az nem nulla.”

Amikor visszajött a tumor, akkor térdeltem le

„Nagyon meg kellett magamat erősítenem.” Szentesi felidézte a betegség kezdetét, amikor még nem is érdekelte, honnan jött a daganat.

„Úgy gondoltam a testemre, mint egy autóra, ami elromlott, és meg kell javítani. Aztán eltűnt a daganat, és én mentem vissza élni. Amikor visszajött a tumor, akkor térdeltem le, hogy a rák sokkal nagyobb dolog annál, minthogy egy alkatrészként kezeljem a testemen az egyik szervet.”

Ekkor elkezdett utánanézni a betegség családi eredetének is. „Az anyai nagymamám belehalt a méhnyakrákba, és nemcsak a rákot örököltem tőle, hanem a fájdalmát is. Nemcsak géneket, hanem a sorsot.”

„Hosszú évek kőkemény munkája a szembenézés azzal, hogy nem tiszteltem a testemet, nem tiszteltem magam, mint nőt.” Bár nem tudja pontosan, hogy az áttét után miért gyógyult meg, szerinte a szembenézés, a lelki folyamatok, a halandóság elfogadása is szerepet játszottak ebben. „Kibírtam a fájdalmat, jó orvosaim voltak, jó kezeléseket kaptam, elfogadtam az élethelyzetemet. De a támogató környezet sem elhanyagolható tényező.”

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.