Egy francia kutatás szerint kevésbé vonzó az, aki szénhidrátokban gazdag reggelivel indítja a napot

2024. március 7. – 10:11

Másolás

Vágólapra másolva

Egy francia kutatás résztvevői közül kevésbé találták vonzónak azokat, akik szénhidrátban gazdag reggelivel kezdték a napot, írja a Guardian. A Montpellier-i Egyetem tudósai szerint mindezt az magyarázza, hogy a vércukorszint változása hatással van bőr állapotára, ezáltal az ember megjelenésére is. Dr. Claire Berticat evolúcióbiológus, a Plos One c. szaklapban megjelent tanulmány egyik szerzője szerint még az arcvonások is megváltozhatnak.

A kutatásban 52 , 20 és 30 év közötti férfi és nő vett részt, akiknek véletlenszerűen szolgáltak fel finomított, illetve finomítatlan szénhidrátokban gazdag reggelikből. Az előbbi tartalmazott fehér lisztből készült francia bagettet, lekvárt, alma- vagy narancslevet, teát és kávét – jó cukrosan. Ezzel szemben az egészségesebb menün teljes kiőrlésű kenyér, vaj, sajt, narancs vagy alma, cukormentes tea és kávé szerepelt.

A tudósok megmérték az önkéntesek vércukorszintjét étkezés előtt és után, illetve fényképeket is készítettek a résztvevőkről. A fotókat ezután tovább adták különböző csoportoknak, amiknek meg kellett tippelni, hogy a képeken szereplők hány évesek lehetnek, mennyire férfiasak és nőiesek, illetve azt is meg kellett mondaniuk, hogy mennyire találják őket vonzónak. Ezek alapján jutott arra az eredményre a francia egyetem kutatása, hogy legyen az nő vagy férfi, de kevésbé vonzó az, aki szénhidrátbombát eszik reggelire.

A Guardian azt írja, a finomított szénhidrátok megemelik a vércukorszintet, amit a szervezet az inzulin felszabadításával ellensúlyoz. Ezután a vércukorszint csökken, ezt nevezik hipoglikémiának, ami hatással lehet a véráramlásra és a bőr megjelenésére. A kutatás során csak a finomított szénhidrátos reggeli okozott hipoglikémiát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!