Evolúciós előnyt jelenthetett az ADHD az ősembereknek

2024. február 21. – 11:38

Másolás

Vágólapra másolva

Az ADHD, vagyis a figyelemhiányos / hiperaktivitási zavar akár evolúciós előnyt is jelenthetett őseinknek a táplálékszerzés, főleg a gyűjtögetés során, írja a The Guardian. A figyelemzavar és az impulzivitás, amelyek ezzel az állapottal társulnak, javíthatták a táplálékkeresés során alkalmazott taktikákat.

Az ADHD egy idegrendszeri fejlődési eltérés, amelynek tünetei közé tartozik az impulzivitás, a szervezetlenség és a fókuszálási nehézségek. Ugyan jellemzően nehéz felismerni, és a diagnózis feltételei általában eltérnek, mivel a tünetek sem egyformák, a figyelemzavarral diagnosztizált emberek száma globálisan egyre nő. A Pennsylvaniai Egyetem kutatása szerint azonban amit most kevésbé pozitív eltérésként kategorizálunk, korábban akár előnyt is jelenthetett az emberiség számára.

A tanulmány lehetséges magyarázatot kínál arra, hogy az ADHD miért volt korábban is a vártnál gyakoribb a véletlenszerű genetikai mutációk miatt, és hogy egyébként is az olyan tulajdonságok, mint a figyelemzavar vagy az impulzivitás, miért fordultak elő gyakrabban.

„Ha ezek a tulajdonságok valóban ennyire negatívak lennének, akkor azt gondolhatnánk, hogy az evolúció az idő folyamán kitörölte volna őket” – mondta Dr. David Barack, a kutatás vezető szerzője. „Eredményeink olyan kezdeti adatpontokat mutatnak, amelyek bizonyos kontextusokban előnyökre utalhatnak.”

A Proceedings of the Royal Society B: Biological Sciences szaklapban megjelent tanulmányhoz olyan 457 felnőtt adatait elemezték, akik a kutatáshoz egy online táplálékgyűjtögető alkalmazással játszottak. Ebben nyolc percen belül a lehető legtöbb bogyót kellett begyűjteniük. A virtuális bokrokról egyre kevesebb bogyót lehetett szedni attól függően, hányszor szedték már le őket korábban – értelemszerűen minél többször, annál kevesebb bogyó maradt rajtuk. A játék során a résztvevők választhattak, hogy egy adott bokrot szednek le többször, vagy átmennek egy másikhoz, ami viszont többet vett el az idejükből is.

A kutatócsapat egyúttal az ADHD-szerű tünetekre is szűrte a résztvevőket – bár hangsúlyozzák, hogy ez nem minősül diagnózisnak –, 206 résztvevőnél találtak pozitív eredményt.

A kutatók azt találták, hogy az ADHD-skálán magasabb pontszámot elérő résztvevők rövidebb időt töltöttek egy-egy bokorcsoportnál, mint azok, akik alacsonyabb pontszámot értek el. Gyorsan átvándoroltak másik bokrokra, nagyobb valószínűséggel hagyták félig leszedetlenül a korábbiakat, és kerestek újabbakat. Az ilyen résztvevők jellemzően magasabb pontszámot értek el a játékban, mint azok, akik egy-egy bokrot teljesen leszedtek.

A kutatók eredményei összecsengtek azokkal a korábbi eredményekkel, amelyek azt sugallták, hogy a nomád életmódot folytató populációkban magasabb volt az előfordulása az ADHD-s géneknek. Ezek a csoportok lehettek azok, akiknek az ilyen figyelemzavaros viselkedésből hasznuk is származhatott.

Hozzátették azonban, hogy a tanulmánynak vannak korlátai, többek között az, hogy az ADHD-szerű tünetek önbevalláson alapultak. Megjegyezték, hogy olyan kutatásokat kellene végezni a megfelelő bizonyosságú eredmények eléréséhez, amelyek diagnosztizált ADHD-sekkel dolgoznak, és valós szituációkban zajlanak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!