Egyéves, szimulált Mars-utazáshoz keres négy önkéntest a NASA

2024. február 19. – 20:11

Másolás

Vágólapra másolva

Egyéves, szimulált Mars-utazáshoz keres négy önkéntest a NASA, írja a Science Alert. Az űrügynökség programja, a CHAPEA során a legénység lakóhelye a 158 négyzetméteres Mars Dune Alpha lesz. Itt fognak élni és szimulált űrsétákat tenni, miközben megfigyelik többek között azt is, hogy a szervezetük hogyan reagál a stresszre, illetve környezeti hatásokra. A CHAPEA vezető kutatója, Grace Douglas szerint a program célja, hogy minél több információt gyűjthessenek a Marsra vagy Holdra induló küldetésekhez.

A NASA felhívása szerint a szimulált Mars-élményre csak olyanok jelentkezhetnek, akik 30 és 55 év közöttiek, amerikai állampolgárok vagy állandó lakosok az USA-ban, jó egészségügyi állapotban vannak, nem dohányoznak, és büntetlen előéletűek. A potenciális önkénteseknek rendelkezniük kell pilótatapasztalatokkal is: bizonyítaniuk kell, hogy legalább ezer órát töltöttek a levegőben pilótaként, vagy elvégezték a katonai tisztképzést.

A kiválasztási folyamat 14 hónapon át tart majd. Ez idő alatt a jelentkezőknek több kérdést is feltesznek a bélrendszerük egészségétől kezdve a klausztrofóbián át egészen addig, hogyan viselik az elszigeteltséget. A önkénteseknek kifejtős válaszokat is kell adniuk, például arra a kérdésre, hogyan élték meg, mikor a koronavírus-járvány idején mindenki el volt izolálva.

A CHAPEA három szimulációs programot tervez, az első 2023. június 25-én kezdődött. Az első Mars-szimulációs program legénysége több akadályt is sikeresen megugrott. Még növényt is tudtak termeszteni a NASA houstoni Johnson Űrközpontjában, ahol egy óriási homokozóban lévő 3D-nyomtatott épületben élnek:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!