Még mindig nagyon rossz ötlet megadni idegeneknek belépési adatokat

2024. február 19. – 18:51

Másolás

Vágólapra másolva

Két új csalással verik át az autómegosztós szolgáltatások ügyfeleit – derül ki a Wigo közleményéből. A csalások a többi szolgáltató ügyfeleit is érintik. Bár a visszaélések inkább az ilyen appok felhasználóit érintik, a védekezés szerencsére univerzális, rengeteg internetes csalás ellen működik:

ne ossza meg senkivel, de idegenekkel pláne a belépési adatait, bankkártyaszámát, a lejárati dátumát és a kis három számjegyű kódot a bankkártyája hátuljáról, vagy igazából bármilyen azonosítóját, amivel rosszindulatú emberek visszaélhetnek.

A két új csalásból az egyik online, a másik offline történik. Az elsőben „a csalók közösségi csoportokban sofőr állást hirdetnek meg, majd a jelentkezőket arra kérik, hogy egy általuk megadott emailcímmel regisztráljanak az autómegosztó appban, a saját jogosítványukat és bankkártyájukat feltöltve. Ezt követően a szolgáltatást a megadott adatokkal a csalók veszik igénybe”. Emiatt fontos, hogy ne regisztráljon új fiókot úgy, hogy a belépési adatokat valaki más adja meg, vagy esetleg ismeri azokat.

A második esetben a csalók a felhasználókhoz az utcán odalépve próbálják meg megvásárolni a belépési azonosítóikat, hogy utána az eredeti felhasználó kártyájával, az ő költségén autózzanak tovább.

Ahogy korábban is írtuk, a cégek hiába dolgoznak azon, hogy hekkerek ne tudják tőlük ellopni a felhasználók adatait, ha sok ember monitorra ragasztott matricákon őrzi a jelszavát. Bár az a minimum, hogy a cég, ami az adatainkat őrzi, mindent megtesz azok védelmében, némi felelőssége a felhasználóknak is van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!