Egyre többen próbálják kannabiszszármazékkal gyógyítani a kutyájukat

2024. február 19. – 17:29

Egyre többen próbálják kannabiszszármazékkal gyógyítani a kutyájukat
Fotó: Komatsu / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

„Merlin alapvetően tart az idegenektől, ha ismeretlen emberek hirtelen nyúlnak felé, megugatja őket, a nem szimpatikus emberekre – csuklyások, napszemüveges-csuklyások, részegek – is morog. Úgy gondoltuk, hogy kipróbáljuk a CBD-cseppeket, hátha majd oldják a szorongását” – mondja Olívia, aki abban is reménykedett, hogy a kutyája szeparációs szorongását is csökkenteni fogja a szer. Kisállatboltban vásárolta a cseppet, 2 hónapig használta is, ennyi idő után ígéri ugyanis a gyártó, hogy változás látszik majd a kutya viselkedésében. „Mi körülbelül ilyen »próbáljuk ki, mi baj lehet« elven gondolkodtunk, alapvetően nem vártunk csodát. És hát nem is történt meg.”

„12 ezer forint volt egy üvegcse, kettőt használtunk el. Ez alapján is azt gondolom, hogy ha a kutyával bármi probléma van, akkor a könnyű megoldás valami csodaszert venni egy vagyonért, és nem tanítani, gyakorolni vele, és a probléma gyökerén dolgozni. Merlin például hisztis és rombol, ha egyedül van, és nagyon örültem volna, ha ez pár csepptől megoldódik. De valójában az van, hogy ha elkényeztetjük, túlszeretgetjük, akkor hisztizik, mert egyedül merem hagyni, és két hétig komoly tréning és munka kell ahhoz, hogy visszaálljon a fegyelem” – mondja Olívia.

Merlin nincs egyedül, rengeteg kutya viselkedésproblémáit próbálják megoldani a gazdák CBD-termékekkel. Annak ellenére, hogy a legtöbb országban nincs állatorvosi engedéllyel rendelkező orvosi kannabisz vagy kannabinoid-kiegészítő, és több helyen illegális az állatok kezelésére szánt kannabinoidok felírása vagy értékesítése, a szerek népszerűsége egyre nő. A PLOS One szaklapban megjelent friss kutatás szerint például a dán kutyatartók 38 százaléka használt már kannabinoidokat a kutyáján, legtöbbjük, 93 százalékuk, CBD-olajat.

Magyarországon mind az állatoknak, mind az emberi fogyasztásra szánt CBD legálisan kapható, más kérdés, hogy étrend-kiegészítőként nem lehet árulni, így kizárásos alapon ezek a termékek nagyon sokszor mégis az illegális kategóriába szorulnak. Az állatorvosi termékekkel ilyen probléma nincs, bár kérdéses, hogy mennyire vizsgálják be őket. Az emberi felhasználásra szánt CBD-termékekkel ugyanis ez a legnagyobb probléma: azért kockázatosak, vagy akár potenciálisan veszélyesek, mert nem tudni, mi van bennük a CBD-n kívül.

„Ezek a szerek sem hatásukat, sem összetételüket tekintve nincsenek bevizsgálva. Nyilván a kettő összefügg, de sokszor nem is az van a termékekben, amit ráírnak. Több vagy kevesebb CBD, nem is CBD, hanem valami más keverék… a végső hatás pedig ettől nagyon erősen függ, mivel a kannabinoidok mindegyike egy kicsit másképp hat. Az, hogy a beteg milyen hatást tapasztal, attól függ, hogy ezek milyen arányban és mennyiségben vannak jelen” – mondta a Telexnek Csupor Dezső szakgyógyszerész, a Pirulakalauz szerzője.

A CBD-tartalmú szerekre Magyarországon annyi szabályozás vonatkozik, hogy étrend-kiegészítőként nem hozhatók forgalomba, ebből következik, hogy jellemzően mindenféle engedély nélkül forgalmazzák őket, általában webshopokon keresztül. „A fogyasztót nem büntetik, tehát nem úgy illegális termék, mint például a kannabisz, nem számít kábítószernek. Ha bármilyen más formában, például növénytápszerként forgalmazzák, semmilyen tiltás nem vonatkozik rá. A tiltás arra vonatkozik, hogy élelmiszerbe nem lehet beletenni a vegyületet” – mondja a szakértő.

Persze mindez nem jelenti azt, hogy a CBD minden formájában, minden esetben hatástalan vagy akár káros lenne. Kutatások zajlanak arra, hogy milyen betegségek esetében lehet megoldás, vagy hatékony kezelési módszer a vegyület. „A legintenzívebben a központi idegrendszeri hatásokat kutatják. A kannabisz a központi idegrendszerre hat, a CBD-nél a tudomány már eljutott odáig, hogy ezt a hatást gyógyszerré tudta formálni. Használják már például bizonyos epilepsziatípusok kezelésére. Ezen kívül is sok minden felmerül még, a depressziótól a szorongáson át az alvászavarig, ezeken a területeken azonban még nem jutott olyan szintre a bizonyítás, hogy a gyógyításban alkalmaznák. Ilyenkor ugye az is fontos, hogy a már meglévő gyógyszereknél jobb vagy legalább ugyanolyan legyen a CBD, ezt viszont nem könnyű megugrani. Altatók, nyugtatók léteznek bőven, de ha egyszer kiderül, hogy a CBD felveszi velük a versenyt, ezeken a területeken is van esély a használatára” – mondta Csupor Dezső.

„Viszonylag intenzíven kutatott terület még a daganatokkal kapcsolatos hatások. A legtöbb ember ilyenkor arra gondol, hogy a CBD meggyógyítja a rákot, amire azért elég kicsi az esély, amire viszont jó lehet, az az, hogy a daganatos betegségekkel, illetve azok kezelésével kapcsolatos mellékhatásokat enyhítse, az életminőséget javítsa. Erre reálisan látszik esély.”

A CBD lehetséges gyógyhatásait állatokon is tesztelik, számos kutatás zárult pozitív eredménnyel. Egy összefoglaló tanulmány például azt írja, hogy úgy tűnik, a CBD jó biológiai hozzáférhetőséggel és biztonsági profillal rendelkezik, fiziológiás dózisok mellett kevés mellékhatással. Egyes, kutyákkal végzett vizsgálatok azt találták, hogy a CBD javítja a degeneratív ízületi betegséghez, viszketéshez és epilepsziához kapcsolódó klinikai tüneteket. A kutatók kiemelik, hogy további vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy a CBD terápiás hatását megállapítsák ezen állapotok mindegyikére, valamint a szorongás és agresszió csökkentésére kutyáknál és macskáknál.

Egy másik tanulmány szerint az elmúlt öt évben erősen megnőtt az érdeklődés a fitokannabinoidok, különösen a CBD állatgyógyászati felhasználása iránt, többek között fájdalomcsillapításra, epilepszia, szorongás, hányinger, étvágytalanság, bőrelváltozások, sőt bizonyos ráktípusok kezelésére. Kiemeli viszont, hogy a rendelkezésre álló számos tanulmány ellenére a CBD kinetikai profilja még nem teljesen ismert, valószínűleg a nagyon eltérő kísérleti körülmények miatt.

A tanulmányban vizsgált legtöbb kutatás tesztelte a CBD azon képességét, hogy enyhíti az ízületi betegséghez kapcsolódó fájdalmat. Ezzel szemben kevés tanulmány értékelte a szerepét epilepsziában, viselkedési zavarokban és bőrelváltozásokban. A kapott eredmények alapján néhány bizonyíték alátámasztja a CBD jótékony szerepét. A publikált tanulmányok korlátozott száma és a torzítások előfordulása viszont szinte mindegyikben óvatosságra int az eredmények értelmezésében. Jó hír, hogy a tolerálhatósági vizsgálatok alapján a CBD mellékhatásai az enyhe vagy nem figyelemre méltó kategóriába sorolhatók. A vizsgálatok azonban túlnyomórészt a rövid és középtávú kezelésre összpontosítottak, és a CBD-t általában hosszú távú kezelésben alkalmazzák. Ez a tanulmány is arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy további vizsgálatokra van szükség annak pontosabb meghatározására, hogy a CBD hatékony kiegészítő lehet-e kutyák kezelésében.

Papíron arra is van esély egyébként, hogy Merlin és a hozzá hasonló kutyák szorongását enyhítse a CBD, egy kutatás például azt találta, hogy már egyszeri adag is csökkenti az ebek szeparációs szorongását és az autózástól való félelmet. Egy másik kutatás ugyanúgy az autózás miatti stresszt vizsgálta, hasonlóan pozitív eredményekkel, egy harmadik pedig azt találta, hogy a CBD csökkentheti a menhelyi kutyák emberek iránti agresszivitását. Fontos azonban két dolgot megjegyezni: az egyik az, hogy ez még mindig nagyon kevés vizsgálat és bizonyíték ahhoz, hogy egyértelmű eredményeket lehessen leszűrni belőlük; a másik pedig az, hogy a kísérletekben alkalmazott CBD valószínűleg nagyon különbözik attól, amit az online kisállat-kereskedések virtuális polcáról emelünk le 12 ezer forintért.

Aztán ott van a biztonságosság kérdése is: bár kísérletekben egyelőre azt találták, hogy a kutyák jól tolerálják a CBD-t, ezt nagyobb résztvevőszámos kutatásokkal is meg kellene még erősíteni. Azt pedig pláne nem tudjuk, hogy a bevizsgálatlan, bizonytalan összetételű állatorvosi szerek nem okoznak-e bajt. Embereknél is bele lehet futni komolyabb mellékhatásokba, sőt, már magával a CBD-vel is lehet probléma, ha nem megfelelő adagolásban fogyasztják.

„Mi olyan terméket is vizsgáltunk, amiben 20 százalék CBD volt, az ajánlott adagja pedig napi néhány csepp volt. Ezt azért könnyű túllépni. És mivel nem gyógyszerről beszélünk, sokan úgy gondolják, hogy mindegy, mennyit fogyasztanak. Ennek komoly hatásai lehetnek – gondoljunk bele, ha a CBD az epilepsziát képes enyhíteni, akkor elég komoly hatása van az idegrendszerre. Van a CBD-nek is központi idegrendszeri hatása, nem olyan pszichotrop, mint a THC-nek, de van – mondja Csupor Dezső. – Nem tudjuk, milyen mellékhatásaik vannak ezeknek a szereknek, mert gyakorlatilag sehol nem regisztrálják őket. Annyira gyorsan jött ez a CBD-hullám, hogy a tudomány a kanyarban sincs ahhoz képest, ami már a piacon létezik.”

Csupor Dezső és kollégái azt is vizsgálták, hogy mi lehet az oka annak, hogy a marihuánafogyasztóknál gyakoribb a hirtelen szívhalál, mint az átlagpopulációban – akár ötszörös is lehet a különbség. „Azt vizsgáltuk, hogy ezért vajon a CBD lehet-e a felelős. Hiszen ha az agyi sejtekben az ioncsatornákat blokkolja, akkor ugyanezt megteheti a szívben is, ezzel növelve a szívritmuszavar és a hirtelen szívhalál kockázatát. Megfigyeltük, hogy a CBD, a THC és a THC egyik bomlásterméke hogyan hat ezekre a szívioncsatornákra. Az derült ki, hogy pont a CBD-nek van blokkoló hatása. Ebből nem az következik, hogy bárki, aki esetenként marihuánát fogyaszt, szívhalálra ítéli magát, de ha van valamilyen minimális eltérés az ioncsatornákban, és az illető fogékonyabb, nála nagyobb eséllyel alakul ki szívritmuszavar, abból pedig hirtelen szívhalál. Bizonyos embereknél tehát ez kockázati tényező lehet, csak ugye ez nem olyan, mint például a hajszín, hogy kívülről is látszik, ha a CBD veszélyes számára.”

Állatorvosi területen alapvetően az a konklúzió, hogy a CBD hatásos lehet például epilepszia vagy az azzal kapcsolatos szorongás kezelésében, de inkább kiegészítő termékként, mint önmagában. „Nekem az a tapasztalatom, hogy a CBD az utóbbi években nagyon berobbant a köztudatba, a hozzám érkező gazdák jellemzően ismerik, rá is szoktak kérdezni, hogyan kell alkalmazni. Ez most egy ismert és kedvelt készítmény, amit egyre gyakrabban használnak, kiegészítőként a különféle betegségek kezelésére” – mondta dr. Hermándy-Berencz Katalin, aki alapvetően epilepsziás kutyák kezelésére szakosodott.

Hozzá érkeznek úgy is kutyások, hogy direkt ezt szeretnék használni, de van, hogy ő ajánlja kiegészítő kezelésként, attól függően, milyen betegsége van az ebnek, és milyen ellátást kap. „Elő szokott kerülni a CBD más állapotoknál, például krónikus fájdalom kapcsán is. A szorongás egy érdekes eset, mert ugyan felmerül a használata, de erre kevesebb a tudományos bizonyíték. Én szoktam használni, ha epilepszia mellett a kutya szorong, félelmei vannak, de önállóan, szorongásos betegségeknél inkább más kiegészítőket ajánlok” – mondja a szakember.

Kutyák számára a piacon az olajon kívül jutalomfalat és tabletta is van CBD hatóanyaggal, Hermándy-Berencz Katalin inkább az utóbbit használja, van olyan kutya ugyanis, aki az olajat nem nagyon kedveli.

„A CBD-szerek gyógyhatású készítménynek minősülnek, van valamilyen szintű ellenőrzés rájuk nézve, különösen, ha THC-tartalmúak, de azért nem úgy, mint egy gyógyszer esetében – teszi hozzá.

Kutatási eredmények egyelőre nincsenek a hatékonyság százalékos arányáról, de nekem az a tapasztalatom, hogy nem hat mindenkinél, viszont van, akinél igen. Nekem is van több olyan betegem, akinek gyógyszer mellett stabilizálta a rohamok számát, jobban csökkentette, mintha csak gyógyszeres kezelést kapott volna a kutya. Abszolút van benne potenciál, de fontos megjegyezni – mivel azt látom, hogy ezt az utóbbi évek csodaszerének kiáltották ki –, hogy nem univerzális megoldás a betegségekre, és nem helyettesíti a gyógyszeres terápiát, főleg súlyos és gyakori rohamokkal élő betegek esetében. Azt gondolom, hogy érdemes mindig szakorvossal konzultálva, egyedi mérlegelés alapján elkezdeni adni a kutyák esetében is, a terápiás gyógyszerek mellé, valamint a CBD-t szedő állatokat a biztonság jegyében javasolt folyamatosan kontrollálni.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!