Itt az új egészségtrend, a rostos kóla

2024. február 17. – 16:35

Másolás

Vágólapra másolva

Túl kevés rostot eszünk, és ez nem tesz jót az egészségünknek – erre a dietetikusok között alapvetésnek számító megfigyelésre alapoz a legújabb, Amerikából induló egészségtrend, és az erre ráakaszkodó üdítőgyártók. Az új divat a rostos kóla, amit, bármennyire is hülyén hangzik, szó szerint kell érteni: olyan szénsavas üdítőkről van szó, amiket étkezési rostokkal turbóztak fel. A trend éllovasai az Olipop és a Poppi, amik a klasszikus kólaíz mellett egy csomó más variációban is árulják a rostos italaikat, a megszokott, 0,3 liter körüli fémdobozokban.

A rostos kólában jellemzően 9 gramm rost van, és 2-5 gramm cukor, egy doboz ára pedig 3 dollár. Egy ugyanekkora hagyományos (azaz nem light, zero, és hasonló) kóla ára általában egy dollár, cukortartalma 30-35 gramm körüli, rostot pedig egyáltalán nem tartalmaz. Az Inverse-nek megszólaló dietetikus szakértők szerint emiatt természetesen egészségesebb a hagyományos üdítőknél, bár a pontosabb megfogalmazás inkább az, hogy kevésbé egészségtelen. A rostbevitelt ugyanis sokkal jobb ötlet lenne hagyományos, nem feldolgozott formában, például gyümölcs, zöldség, vagy teljes őrlésű gabonák fogyasztásával megoldani.

Dietetikusok szerint a napi rostfogyasztásunknak 30-40 gramm körül kellene lennie, ami kiegyensúlyozott, egészséges étrend mellett nem is igényelné, hogy plusz forrást keressünk. A statisztikák szerint azonban az átlagember ennek nagyjából csak a kétharmadát fogyasztja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!