A legújabb mesterséges intelligenciás csalás a kamugyászjelentés

2024. február 14. – 04:09

Másolás

Vágólapra másolva

Elárasztják a netet a minden bizonnyal mesterséges intelligencia által, igénytelenül megírt és összegereblyézett gyászjelentések, amelyek néha olyan emberekről szólnak, akik még élnek – írja a Verge.

December 21-én meghalt Beth Mazur, egy myalgiás encephalomyelitis / krónikus fáradtság szindrómával élő betegjogi aktivista. A halálhírére több gyászjelentés is megjelent a Google keresési eredményei között, azonban többel volt egy kis bökkenő: az állt bennük, hogy az exférje, Brian Vastag is meghalt Mazurral együtt.

Vastag barátai elkezdték hívogatni egymást, és végül kiderült, hogy a férfi valójában életben van, nem is tudott a kamugyászjelentésről, ami még olyan barátaihoz is eljutott, akik épp a bolygó másik felén nyaraltak.

„[A gyászjelentéseknek] volt egy olyan valós hatásuk, hogy legalább négy ember, akiről tudok, felhívta a közös barátainkat, mert azt hitték, hogy én is meghaltam vele együtt, mintha öngyilkossági megállapodást kötöttünk volna vagy ilyesmi. Ez néhány barátomnak extra fájdalmat okozott, és ez nagyon feldühített”

– mondta Vastag a Verge-nek. A férfi néhány héttel Mazur halála után írt egy nekrológot közeli barátjáról.

Több olyan gyászjelentés is megjelent, ami csak Mazur haláláról szólt, de abban mind megegyeztek, hogy mind valós tartalom nélkül kerültek fel a netre. A Verge több mint egy tucat olyan oldalt talált, amik összegyűjtenek mindenféle halálhírt, és azokat szenzációhajhász stílusban tálalják, sokszor mindenféle valóságalap nélkül, ahogy Mazur esetében is.

Viszont tele vannak olyan kifejezésekkel, amikre gyakran keresnek az emberek, így a keresőmotorok algoritmusa előszeretettel dobja ki találatként. Emiatt sokan kattintanak, ami még jobb Google-helyezést ad a cikkeiknek, az ezeket futtató oldalakat pedig telepakolják reklámmal, és kész is van az igénytelen, kevés munkával működtethető online pénzverde.

Vastag szerint egy olyan véleménycikk miatt került bele a gyászjelentésbe, amit Mazurral közösen írtak (mindketten újságírók voltak). Az egyik gyászjelentés olyan, mintha egy MI egyszerűen csak összegezte volna a cikküket.

A Google találati listája tele van ilyen gyűjtőoldalakkal, amik működésük miatt gyakran előbbre kerülnek, mint az igazi gyászjelentések vagy temetkezési vállalkozások oldalai. Nem mindig egyértelmű, hogy emberek vagy MI alkotja ezeket a tartalmakat, de gyakran hibás címek vagy dátumok kerülnek a spamjelentésekbe például megemlékezésekről.

A Google a Verge-nek azt válaszolta, hogy tudnak a problémáról, és igyekeznek mindig a leghasznosabb infót feldobni a keresők számára. Belátják, hogy a jelenség felkavaró lehet a gyászolók számára, és dolgoznak azon, hogy megoldják a problémát. Ettől függetlenül amikor Vastag jelezte nekik, hogy egy előkelő helyre került oldal a halálhírét terjeszti, csak azt kapta válasznak, hogy az oldal nem sérti a Google szabályzatát.

A kamunekrológ-bizniszre jó példa a Thaiger nevű bangkoki hírgyűjtő oldal, ami gyakorlatilag mindenféle témával foglalkozik, ontja magából a rövid, clickbait címre felhúzott, valós infó nélküli „híreket”, és naponta sok halálhírt is lehoznak – természetesen úgy, hogy a keresőmotorokra optimalizált stílusban írják ezeket. Ezekben gyakran ugyanazokat a súlytalan, modoros kifejezéseket használják, és olyanok, mintha valós gyászjelentéseket zanzásítanának. De nem csak a cikkeik tűnnek személytelennek. Mielőtt a Verge kérdéseket küldött az oldal üzemeltetőjének (választ nem kaptak), nyolc szerzőjük volt az impresszumban, de közülük kettő biztos, hogy MI-generált profilképet használt. Ezeket azóta törölték, de a többi szerzőről sincs semmilyen információ az interneten.

Az esetről bővebben a Verge cikkében olvashat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!