Észak-Korea feltörte a dél-koreai elnök asszisztensének emailjeit

2024. február 14. – 10:12

Másolás

Vágólapra másolva

Észak-Koreából feltörték a dél-koreai elnök egyik asszisztensének emailjeit. Az eset Jun Szogjol elnök tavalyi londoni látogatása előtt történt, írja a BBC.

A dél-koreai elnöki hivatal közölte, hogy a hekkelés azért történhetett meg, mert az asszisztens egy személyes emailt használt a hivatalos munkára. Egy helyi újság egy magas rangú kormányzati forrásra hivatkozott, amely szerint a hekkerek hozzáfértek Jun Szogjol utazási menetrendjéhez és az elnök által írt üzenetekhez is. Az üzenetek tartalmáról azonban nem adtak információt.

Úgy gondolják egyébként, ez az első alkalom, hogy Észak-Korea sikeresen feltörte egy, a dél-koreai elnök csapatába tartozó munkatárs emailjét. A feltörést az tette lehetővé, hogy valaki gondatlanul megsértette a biztonsági előírásokat, és kereskedelmi emailt használt munkavégzésre.

Észak-Koreát nemzetközi szankciók sújtják, kiberhekkerei pedig nagy összegeket, gyakran kriptovalutát próbálnak lopni a rezsim és a nukleáris fegyverprogram finanszírozására. Becslések szerint 2016 óta 3 milliárd dollárt zsaroltak ki vagy loptak el.

Észak-Koreáról azt is feltételezik, hogy államtitkok ellopása céljából is próbál emaileket és rendszereket feltörni, például megpróbál hozzájutni fejlett fegyvertechnológiai adatokhoz is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!