Mark Zuckerberg bocsánatot kért a fiataloktól, akiket online zaklatás ért

2024. január 31. – 20:41

Másolás

Vágólapra másolva

„Sajnálom mindazt, amin keresztül mentél”

üzente az online zaklatást elszenvedő fiataloknak Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója az Egyesült Államok kongresszusi meghallgatásán.

A meghallgatást azért hívták össze, hogy „megvizsgálják a gyermekek járványszerű online szexuális kizsákmányolását” – írja a Guardian. A meghallgatásra Zuckerberg mellett beidézték az X (korábban Twitter), a TikTok, a Snapchat és a Discord vezérigazgatóit is.

A meghallgatáson jelen voltak olyan szülők és családok, akiknek a gyerekeik online zaklatás vagy bántalmazás áldozatai voltak. A rokonok közül többen a fiatalok arcképeit tartották a magasba, amikor Zuckerberg beszélt.

„Senkinek sem szabadna keresztülmennie azokon a dolgokon, amiket az önök családjai elszenvedtek, és ezért fektetünk be olyan sokat, és folytatjuk az egész iparágra kiterjedő erőfeszítéseket…” – mondta a Meta vezérigazgatója. Az ilyen intézkedések közé tartozik például, hogy szigorúbban fogják szűrni a kiskorúaknak mutatott tartalmakat, és az Instagram figyelmeztetni fogja a tinédzser felhasználókat, hogy időben menjenek aludni.

„Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy megvédjük a fiatalokat a szolgáltatásainkon történő visszaélésektől, de ez folyamatos kihívás. Ahogy javítjuk a védelmet egy területen, a bűnözők megváltoztatják a taktikájukat, és új válaszokat kell kitalálnunk” – mondta.

A kongresszus tagjai a lehetséges jogalkotási megoldásokról is beszéltek, és többször megkérdezték az egyes cégvezetőket, hogy támogatják-e az ilyen káros tartalmakat célzó szabályozásokat. A meghallgatás középpontjában a Kids Online Safety Act törvényjavaslat állt, amelyet számos érdekvédelmi csoport támogatott, mások azonban komoly adatvédelmi és cenzori aggályok miatt bíráltak. Ezt eddig a Snapchat és az X támogatta, a többi platform elutasító volt.

Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor azzal vádolta a közösségimédia-cégeket, hogy „életeket tesznek tönkre, és magát a demokráciát fenyegetik”. „Ha ezektől a fickóktól várjuk a probléma megoldását, akkor várakozva fogunk meghalni” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!