Áramütéssel hajszol jobb teljesítményre az okosleggings

2024. január 13. – 05:13

Másolás

Vágólapra másolva

Kicsit meglepő egy techexpón sportruházattal találkozni, egészen addig, amíg az ember rá nem jön, hogy tulajdonképpen elektromos megoldásokról van szó: a Barun Bio dél-koreai techcég olyan sportruházatot fejlesztett és mutatott be a Las Vegas-i CES-en, ami a statikus elektromosságot kihasználva mikroáramütésekkel javítja a sportteljesítményt és gyorsítja a regenerációt. A WE-STIM tulajdonképpen egy technológiai megoldás, ami a cég szerint a fent említetteken kívül a ráncok csökkentésére, az anyagcsere javítására, a hajhullás csökkentésére és a sebgyógyulás felgyorsítására is jó.

A testünk a nap minden percében statikus elektromosságot termel, de ezt leginkább csak akkor érezzük, ha „megrázunk” valakit, vagy ha fésülködés után a hajunk hozzátapad a fésűhöz. Ettől függetlenül azonban az energia még ott van, a Barun Bio pedig megpróbálja hasznosan felhasználni: olyan sportruházatot fejlesztett, ami ezt az elektromosságot összegyűjti, majd visszavezeti a testbe, gyakorlatilag saját meghajtású elektromos stimulációs rendszert létrehozva, ami sportolás közben javíthatja a teljesítményt és a regenerációt.

Kutatások bizonyítják, hogy a mikroáramos terápia elősegítheti a sejtek jobb működését, többek között úgy, hogy hozzájárul a fehérjék jobb szintetizálásához, illetve fokozza az ATP-reszintézist. Az ATP gyakorlatilag a test energiavalutája, a test szinte minden folyamatának működtetésére használja. A WE-STIM sportruházat pedig fogja azt a mikroáramot, amit a testünk sportolás közben generál, és a belső varráson keresztül elvezeti azokhoz az izmokhoz, amelyekre az adott sport esetében szükség van. A leggings például a combokba, a zokni pedig a vádliba viszi az extra energiát.

„Végeztünk klinikai kutatásokat sejtekkel, állatos és emberes kísérleteket is” – mondta a Telexnek Jinkee Hong, a Barun Bio alapítója, a Yonsei Egyetem professzora. „Folyamatosan együttműködünk Dél-Korea egyik legnagyobb kórházával, a Severance kórházzal is. Azt találtuk, hogy a technológia 6,4 százalékkal csökkenti az izomfáradtságot, és 9,8 százalékkal növeli a teljesítményt.” Ez talán nem tűnhet soknak, de még egy hobbisportoló életét is megkönnyítheti, a cég pedig idővel terjeszkedne a profi egyéni sport területén is.

A termékek Dél-Koreában már kaphatók, a Barun Bio idén tervezi a megjelenést az Egyesült Államokban és Európában is, utóbbiban először francia központot szeretnének nyitni. Egyelőre a leggings és a zokni van piacon, előbbi 70 dollárba (körülbelül 24 ezer forintba), utóbbi 25 dollárba (majdnem 9 ezer forintba) kerül – ez a nagy sportmárkák termékei mellé állítva egyáltalán nem magas összeg.

A jövőben applikáció is készül majd a termékekhez, ami saját algoritmusra épülve egészségkövetésre lesz alkalmas: megmondja, hogy milyen a ruhát használó egészségügyi állapota, és azt is, hogy mennyire hatékony a ruha működése.

Persze az ilyen termékektől nem szupererőt kell várni, senki nem lesz maratonfutó a nulláról, ha felveszi a leggingst és a zoknit, egy rendszeresen sportoló embernek viszont hasznosak lehetnek – egy élsportolónak pedig az a néhány százalék javulás is rengeteget segíthet. A mikroáramos terápiát régóta használják a fent említett célokra, de inkább a szépségiparban, és bár akad hasonló ruházat is a piacon, a WE-STIM első blikkre kiemelkedik közülük mind külsőben, mind technológiában. Sajnos kipróbálni nem tudtuk a CES-en, bár valószínűleg egyszeri használatnál nem is vettünk volna észre semmi javulást, hosszú távon viszont hasznos lehet a sima leggingset elektromos verzióra cserélni.

Munkatársunk a Vasco Electronics meghívására és költségén vesz részt a CES-en.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!