Először mentette meg egyszerre két ember életét egy máj Magyarországon

2024. január 11. – 11:39

Másolás

Vágólapra másolva

Először hajtottak végre Magyarországon olyan májtranszplantációt, amely egy magyar donorszerv kettéosztásával két ember – egy 3 éves kislány és egy felnőtt férfi – életét mentette meg egyszerre – közölte a Semmelweis Egyetem a december 2-án elvégzett műtétről. A közlemény szerint a kislány ismeretlen eredetű májelégtelenség miatt került fel a sürgősségi transzplantációs listára, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján kezelték, súlyos állapota beavatkozást igényelt, de ilyen kicsi gyereknek ritkán adódik megfelelő méretű donorszerv.

„Ezért különösen örömteli, hogy az Eurotransplant szervelosztó rendszerén keresztül éppen érkezett egy magyar donorszerv, amely kettéosztva alkalmasnak bizonyult arra, hogy a kisebbik részét a beteg kisgyermekbe ültessék be, a nagyobb részét pedig egy 35 éves, májdaganatban szenvedő fiatal férfi kaphassa meg” – mondta dr. Piros László, akinek a vezetésével zajlott a műtét.

„A beavatkozás különlegessége abban rejlik, hogy a szervet ugyanott osztották ketté egy kisebb és egy nagyobb darabra – orvosi szaknyelven szólva két graftot képeztek belőle –, ahol aztán a transzplantációkat is elvégezték” – olvasható az egyetem közleményében.

Az operáció után két héttel a fiatal férfit kiengedték a kórházból, a kislányt pedig még megfigyelik, de hamarosan ő is hazamehet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!