Jogellenesen rúghatott ki a SpaceX olyan dolgozókat, akik kritikusak voltak Elon Muskkal szemben

2024. január 4. – 05:45

Másolás

Vágólapra másolva

Egy amerikai munkaügyi ügynökség panaszt nyújtott be a SpaceX-szel szemben, amiben azzal vádolják a vállalatot, hogy jogellenesen bocsátottak el nyolc olyan dolgozót, akik korábban kritikusak voltak a vezérigazgatóval, Elon Muskkal szemben – írja a BBC.

A Nemzeti Munkaügyi Kapcsolatok Tanácsának (NLRB) egyik regionális tisztviselője által benyújtott panasz azzal vádolja a SpaceX-et, hogy megsértette a dolgozók szövetségi munkaügyi törvényben foglalt jogait, amely lehetővé teszi a munkatársak számára, hogy közösen lépjenek fel a jobb munkakörülményekért.

A panasz szerint a később elbocsátott dolgozók 2022-ben nyílt levelet küldtek a cég vezetőinek, amelyben részletesen kifejtették aggályaikat a munkahelyi körülményekről. A cég vezetősége ezek után állítólag kihallgatta a nyílt levél aláíróit, majd kirúgták őket.

Az egyik volt alkalmazott, Deborah Lawrence ügyvédjei már korábban azzal vádolták meg a SpaceX-et, hogy mérgező munkahelyi kultúrája van, ahol tolerálják a zaklatást. Lawrence a Reutersnek azt nyilatkozta, nem rosszindulatból írták a nyílt levelet a vezetőségnek, hanem azért, „mert törődtünk a küldetéssel és a körülöttünk lévő emberekkel”.

Az NLRB főtanácsadója által előterjesztett ügyet egy öttagú testület fogja tárgyalni. Ha a SpaceX nem állapodik meg, az ügyet egy közigazgatási bíró fogja tárgyalni, akinek döntése ellen a testülethez, majd a szövetségi fellebbviteli bírósághoz lehet fellebbezni. A meghallgatást március 5-re tűzték ki. Ha az NLRB úgy találja, hogy az elbocsátások megsértették a munkajogot, elrendelheti a dolgozók visszahelyezését és az elmaradt bérek visszamenőleges kifizetését is.

Nem ez az első munkajogi galiba Elon Musk környezetében, októberben az NLRB az X-et (korábban Twitter) is azzal vádolta meg, hogy jogellenesen rúgtak ki egy dolgozót, miután az a vállalat működését kritizálta néhány tweetben. A X tagadta a vádakat.

Az elektromos autókat gyártó Tesla szintén több NLRB-panasszal nézett már szembe. Ezek között szerepelt a faji megkülönböztetés vádja is, amire a Tesla reakciója annyi volt, „nem tolerálja a diszkriminációt”.

Augusztusban az amerikai igazságügyi minisztérium is beperelte a SpaceX-et, azt állítva, hogy a felvételi gyakorlatában hátrányos megkülönböztetést alkalmaz a menekültekkel és menedékkérőkkel szemben. Musk akkor az X-en azt írta: „Az amerikai törvények szerint legalább zöldkártyát kell szerezni ahhoz, hogy valaki a SpaceX-nél kaphasson állást, mert a rakéták fejlett fegyvertechnológiának számítanak.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!